Nádler István és a Várfok Galéria kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza: a művész 1997-ben mutatkozott be először egyéni kiállítás keretében a Várfok utcában, amit további nyolc önálló és több csoportos kiállítás követett. Tavaly ünnepelte Nádler István a 70. születésnapját, melynek alkalmából sorra nyíltak a kiállítások Magyarországon és külföldön egyaránt, hogy méltó módon tisztelegjenek a művész előtt. A németországi Fellbach-ban megnyílt egyéni tárlat mellett, a Ludwig Múzeum az elmúlt öt év alkotásait mutatta be egy nagyszabású kiállítás keretében. Miután a Várfok Galéria a Budapest ArtFair-en külön standot szentelt Nádler István műveinek, a művész a Galéria Várfok és XO Termét borította színbe legújabb alkotásaival. Tavaly siker koronázta a Várfok Galéria hosszas fáradozásait, hiszen végre megnyílhatott Nádler első önálló tárlata Párizsban, a belvárosi Galerie Kellerben. A kiállítást, melyet nagy siker fogadott, Hegyi Loránd művészettörténész nyitotta meg.

Miután Nádler István színpalettája 2000-re teljesen befeketedett, képeinek felülete egyfajta spirituális térré alakult át, melyben a fekete a tisztán szellemi és transzcendentális lét elemévé válik. A tiszta spiritualizmus után művészete átcsap annak ellentétébe, a profánba, újra felfedezve a színek erejét. Élénk, nagy felületű, homogén színfoltokból felépített térben felszabadult, cikázó gesztusok jelennek meg. A képekről energia és öröm árad. A 2008-as munkákon viszont a gesztus és a tér dimenziója szinte már egybeolvad azáltal, hogy a kitartott gesztusok egyenesen haladnak át a képmezőn, és szinte a háttér homogenitásának mértékét elérő színsávokká válnak.

Amíg eddig Nádler a gesztusból hozta létre a képet felépítő formát, most ez sokkal visszafogottabbá válik, szinte beágyazódik a térbe, melynek megszűnik a homogén jellege és egy erősen strukturált, sűrűn szövött, mozgó térré válik azáltal, hogy a hengerrel felvitt ismétlődő felületek, hol vastagabb hol áttetszőbb színsávokként jelennek meg. Így a tér kapja a formaképző szerepet, amibe a gesztus úgy jelenik meg, mint egy zenei kompozíció kísérődallama. A másik nagy újdonság az anyaghasználatban rejlik. Nádler újabban az arannyal és ezüsttel való festéssel kísérletezik. A művészt elmondása szerint már régóta foglalkoztatja az arannyal festés gondolata, amire úgy tűnik most érkezett el az idő. Azonban semmiképp sem szeretne ezzel szakrális konnotációkat kelteni a nézőben. Számára az arany pusztán színként van jelen, mely még finomabbá teszi a hangzásokat és egyfajta ritmust ad a kompozíciónak. Matt és fényes felületek váltakoznak, hasonlóan a "fekete korszak" képeihez, amik a képeket szemlélő néző előtt újabb és újabb dimenziók tárnak fel a művész önkeresésének és létélményének különböző fázisaiból.

Fotó: Váczy András