Némileg különös a helyzetet teremt azonban, hogy eközben mindannyian tudjuk, az első fél-háromnegyed évben a csecsemő még nem érti szavainkat. Igaz, a beszéd hatással van rá, szinte az első napoktól kezdve. A kedves hang – a gyengéd mozdulatokkal együtt – sokszor megnyugtatja, később mosolyával, repeső mozdulataival fejezi ki, mennyire örül a beszédnek.

Természetes, hogy beszélünk a csecsemőnkhöz, nem ilyen egyértelmű azonban, hogy hogyan beszélünk hozzá. Eléggé általános a felnőttek körében, hogy a csecsemőhöz és az 1-2 éves kisgyermekhez is másképpen beszélnek, mint ahogy egy másik felnőttel vagy nagyobb gyermekkel szoktak. Gügyögnek, selypítenek, eltorzítják a nyelv hangjukat, szavaikat, mondatfűzéseiket.

Normális megszólítás helyett harmadik személyt vagy szintén értelmetlen többes számot használnak: például „jaj de dönölüek lettünk” – mondják a szép tisztára fürdetett csecsemőnek, vagy a „baba megy ajukálni”, „mindjárt jön a hamihami”, ahelyett, hogy „Petrácska viszlek aludni,”, vagy „Noémi hozom az ebédedet”.

A beszédtanulás szempontjából ez nagyon helytelen, hiszen a dajkanyelvi szavak helyett végül is meg kell tanulni a „rendes” szavakat, a helytelen beszédminta nehezíti a tiszta kiejtés elsajátítását, a nyelvtani szabályok helyes alkalmazását. Fontos, hogy a csecsemőkortól kezdve helyes, szép magyar beszédet halljon a gyermek!

Más szempontból sem mindegy azonban, hogyan beszélünk a kiscsecsemőhöz. A kedveskedő gügyögés mögött érezhető valamiféle leereszkedés a gyerekhez, egy kis lebecsülés, amivel a felnőtt sokszor megmosolyogja a problémáit, erőfeszítéseit, kicsit játék babának kezeli.

Minden szülőt izgat a kérdés, mikor érti meg a beszédet a csecsemő?

Amikor az öt-hat hónapos nyújtja a kezét az öltözéskor, vagy amikor nevén szólítjuk és felfigyel rá, az a benyomásunk, hogy érti, amit mondtunk neki. Ekkor azonban még nem igazán a beszédet érti, hanem felismer egy gyakran ismétlődő helyzetet, ezzel együtt a felnőtt jellegzetes mozdulatát, hanghordozását, - s mindebből „érti meg”, hogy kezét kértük, vagy ölbe fogjuk venni. Ha valamilyen körülmény, a körülmény egyetlen eleme megváltozik, már nem úgy fog visszahat a csecsemő. Például, ha nem öltözködésnél, hanem máskor kérjük, hogy nyújtsa oda a kezét, vagy más személy kéri erre, vagy a hely nem megszokott, nem érti még a kérést. De ha a megszokott helyzetben, a megszokotthoz hasonló hanghordozással, idegen nyelven szólunk hozzá, ugyanúgy fog visszahatni, mintha magyarul beszélnénk.

A következő hónapokban fokozatosan nagyobb szerepet kap a beszéd a megértésben, de még sokáig lényegesebb elem a csecsemő számára a hanglejtés és a hangsúly, mint a szavak értelme. Akkor tudhatjuk, hogy már valóban a szavakat érti, amikor – kb. egy éves kora felé – több különböző tárgy közül mindig a kért játékot vagy ruhadarabot hozza oda, vagy egy felszólítást többféle helyzetben is teljesít.

Abból is kitűnik a beszéd megértése, hogy a közléseinkben szereplő tárgyak felé néz, oda mutat, ahol az említett esemény történt. Nagy öröm a szülőnek azt felfedezni, érezni, hogy szinte napról napra értelmesebben visszahat szavainkra a csecsemő. Vigyázni kell azonban, hogy ne legyen, ebből létrehoz, ne kelljen a vendégek kedvéért megmutogatnia, hogy „hol a lámpa”, „hol a virág”. Ne mosolyogják meg, ne szórakozzanak rajta a felnőttek, és ne is hangoztassák folyton, hogy „milyen okos”.

Nem helyes az a sokszor hallott tanács, hogy a csecsemőhöz és az egy év körüli kisgyermekhez mindig egyszerű kifejezésekkel, rövid mondatokban beszéljünk. Hiszen a kisgyermek mindennapi életével kapcsolatos dolgokat úgysem szoktuk különösen bonyolult módon elmondani. Nem jó, ha a szülők ezt még mesterségesen tovább egyszerűsítik. Akkor sem jó, ha így esetleg hamarabb teljesít a gyerek egy-egy felszólítást, amit sokszor ugyanúgy ismételtek neki. Ha szándékosan szegényesebb nyelven beszélünk hozzá, végső soron nehezebben fogja megérteni a természetes, mindennapi beszédet, amelyben rövidebb, hosszabb mondatok egyaránt előfordulnak.

Ez érvényes a tiltásra is. Kezdetben gyakran csak arra törekszenek a szülők, hogy a „nem”, vagy „nem szabad” szóra abbahagyja a gyermek, amit éppen tesz vagy tesz. Lehet, hogy ez néhány esetében sikeres, a gyerek a hangsúlyt és a tiltó mozdulat hatására valóban nem nyúl hozzá a tiltott tárgyhoz. Később derül ki, hogy valójában nem értette meg, mit nem szabad, még kevésbé azt, hogy miért nem szabad. Pedig idővel ezt tudnia kell, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegye, amit megkívánunk tőle.

A hangsúlyozottan csak egyszerű kifejezésekből álló beszéd unalmasabb is. Unalmas magának a felnőttnek, aki beszél, és éppen úgy a gyereknek, aki hallgatja. Kevésbé kelti fel érdeklődését a beszéd iránt, pedig e nélkül, a kisgyermekben lévő hihetetlenül erős, évekig kiapadhatatlan érdeklődés nélkül senki sem tudná őt megtanítani beszélni.

Kapcsolódó anyagok:

$$1488$$

$$2988$$