Nős férfit szeretek, baj?

2011. 10. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sokunknak nehéz megérteni, hogy célszerű minél előbb kiszállni a szerető szerepből. Nem érdemes évekig várni a férfira, aki általában rájön, hogy hibázott a félrelépéssel, s úgyis a családját, a feleségét választja. Az elhagyott szerető pedig nyalogathatja a sebeit egyedül. Természetesen a szakítás döntésének meghozatala nem könnyű, hisz emlékek százait őrizzük magunkban a titkos afférról. Ráadásul az is tény, hogy vannak kivételek, előfordul, hogy a pasi valóban a szeretőt választja. De lássuk be, ennek sokkal kisebb az esélye. Ezért jobb előre elkerülni az ilyen kapcsolatokat. Egyszerűen tekintsük tabunak a nős férfiakat. Kíméljük meg magunkat egy keserű csalódástól!

A szeretők gyakran nem is ismerik igazán egymást, többek között ezért is izgalmas a románc. De biztos megéri kikezdeni egy olyan emberrel, akiről alig tudunk valamit? Képesek vagyunk belemenni egy flörtbe, majd egy titkos kapcsolatba szinte egy idegennel, aztán vállaljuk a fájdalmas igazságot?

Azt mondta, csak téged szeret és nincs senkije? Meg kell győződnöd róla, hogy nemcsak munka után érdekled 1-2 órára, hanem bevon az életébe például hétvégén is. Bíztasd, hogy menjetek az ő lakására is, ha családja van, úgysem vinne fel. Szervezz vele késő esti programot, sőt egész naposat is. Be akar mutatni a szüleinek pár hónap találkozgatás után? Ha nem, kezdd el óvatosan faggatni a témáról, vagy célzásképpen hívd meg te a szüleidhez.

 

Ha már kiderült, hogy csak harmadik vagy, ne fantáziálj arról, hogy elhagyja a feleségét, téged pedig elvesz. Az elvált férfiaknak eszük ágában sincs újra megnősülni. Továbbá, gondold végig, ha le is mond érted a feleségéről és ti együtt maradtok, vajon meddig tarthat az idill? Ha az exét is megcsalta és titkos affért folytatott hónapokig, ezt valószínűleg veled is meg fogja tenni. A gondolat pedig ketyegő bombaként él majd benned, s folyton féltékenykedsz. Kutyából tényleg nem lesz szalonna. Ne a kivételekbe kapaszkodj, inkább összpontosíts a tényekre, a nagy átlagra!

Próbálj inkább olyasvalakit találni, aki megbecsül téged és nem rejteget mások elől, aki büszkén felvállalja kapcsolatotokat mind a barátai, mind a szülei előtt. Ne érd be néhány lopott csókkal és hotelekben vagy kocsiban eltöltött éjszakákkal! Az ilyen ember nem törődik azzal, boldog vagy-e, elsősorban a saját igényeit nézi.

Hidd el, százával rohangálnak odakint, a való világban a rendes, humoros, gondoskodó pasik, ne szemeld ki pont azt, aki már másé.  Számos férfi vágyik őszinte szereteten alapuló párkapcsolatra és kész feladni megannyi igényét és vágyát azért, hogy leendő szerelmét előtérbe helyezhesse! Tanulj eddigi csalódásaidból, s ne tarts ismét egy eleve halálra ítélt kapcsolatba.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top