Alig volt benne élet. A férjem eszkábált neki egy "menedék házat" ott kint a földön,és szép lassan etetni kezdtük. Nem akarta elfogadni sehogyan sem az ételt,se nem volt kedves hozzánk. Aztán egy reggel,amikor mentünk a dolgunkat tenni, a Kutya már ott ült a paradicsomföld szélén, és mozdulatlanul várt,- és innen kezdve barátok lettünk! A faluban laktunk-természetesen, beköltöztettük a Kutyát a házunkhoz (volt már másik kutyánk is).

Bogárnak kereszteltük ezt a csúnyácska kis puli kutyát. Végig kérdeztük az összes környékbeli juhászt, nem hiányzik e valahonnan ez a roppant értelmes eb, nem megszökött-e valakitől, stb. Senkinek nem hiányzott...

Tehát Bogár a mi kutyánk lett! Nagyon aranyos, értelmes kis szolgáló, aki nem csak a szavakat értette, hanem a mozdulatokat is. Télire mindig óriás nagy bundát növesztett, és csodák csodája összehaverkodott a macskánkkal is. Ott aludtak egymáson,azaz a macska feltelepedett Bogár hátára, és békésen "dagasztotta" Bogár hátát.

Néha, ha rossz kedvem volt csak annyit mondtam Bogárnak: Te falu csúfja Te! Te áruló, Te! és akkor Bogár lesütötte fekete gomb szemét, és elsomfordált. - igaz nem sokáig szégyenkezett, mert egy perc múlva már ott volt a nyomomban.

Nagyon sokáig élt velünk, szép emlékeim maradtak Róla, a Kutyáról, aki hűségével sok örömet okozott nekünk.

Szeretettel jegyezte: Vecseiné Klára