Boldog születésnapot kívánunk minden oroszlán jegyben született olvasónknak

2008. 07. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

2008. július 22-én pontosan 12. órakor lép be a Nap az Oroszlán jegyébe.



Születésnapi ajándékként közlünk részleteket az Oroszlán jegyűek jellemzéséből...



Az Oroszlánjegyének uralkodó planétája a Nap. Ezért, ha a horoszkópban jó pozícióban van a Nap, vagy hangsúlyos az Oroszlán jegye, - a Napon kívül több bolygót találhatunk benne, vagy az Ascendens is az Oroszlán jegyében áll – akkor Nap-szerű emberi tulajdonságokat kapunk.



Az azonosság a következő: az ilyen emberek magas társadalmi helyet, pozíciót kívánnak, és kapnak, amelynek keretében kisugározhatják saját ragyogásukat.



Ha a Nap az Oroszlán jegyében áll a születéskor, akkor az ember ezekbe a szituációkba csak úgy beleszületik. Számára ez adottság.





Az Oroszlán jegyében született ember vitalitását a lendületes energia bevetés élvezése jellemzi. Erős az ösztönélete. Teljes lendülettel veti bele magát mindenbe. Magas az energiafelhasználása.



Jelszava: „ Mindent, vagy semmit”.



Hajlik arra, hogy rablógazdálkodást folytasson a szervezetével /éjszakázás, munka, - a legrosszabb esetben fordul csak az italhoz/.



Ha ennek következtében esetleg összeomlana, vagy esetleg csődbe jutna, akkor viszont képes arra, hogy drasztikus intézkedéseket hozzon életmódját illetően.



Regenerálódó képessége igen intenzív.



ALAPMAGATARTÁSA



Az Oroszlán jegyében született ember alapmagatartását önérték tudata határozza meg. Érintkezési formája közvetlen. A személyes ráhatást a maga réséről alapvető fontosságúnak tartja. Elvárja, hogy elismerjék a maga területén, ennek fejében, nyújt ő is elismerést.



„Élni és élni hagyni” a jelszava ebben.



Úgy viselkedik, mint egy központi mag, egy központi tengely, ami körül a dolgok forognak.



Organizál. Szervez és mozgásba hozza a dolgokat és felelősséggel mozgásban is tudja tartani azokat.



Túlzásokat ritkán követ el, csak akkor,



- Ha, vélt saját értékei alapján felsőbbrendűnek érzi magát, anélkül, hogy e mögött valami teljesítmény lenne,



- Ha, felvett lendületében figyelmen kívül hagyja, mellezői a jogrendet és a valóságot,



- Ha, pazarlóvá válik, ha hagyja, hogy szenvedélyei uralkodjanak fölötte,



- Ha, improvizál (ötletszerűen cselekszik) egy általános rendszer követése és érvényesítése helyett.



FELFOGÁSA



Az Oroszlán jegyében született ember felfogása bizakodóan várakozó. Hozzáállása magabiztos, szenvedélyes a fellépése. Általában nem tervez, nem hosszú megfontolás motiválja. A helyzethez szabja tetteit, és reprezentatív látványos intézkedéseket hoz.



Tudatában van erejének.



Életigenlő.



Alapérzése, hogy középpontban érzi magát.



Az Oroszlán jegyében született ember a folyamatos jelenben élő ember. Szervesen kapcsolódik az éppen folyó, aktuális dolgokhoz. Az adott pillanathoz reflexei zavarmentesen, késés nélkül kapcsolódnak.



A jövő felé igen optimistán tekint, noha ehhez gyakran hiányzik a garanciája. Ő azonban „Aki mer, az nyer” felkiáltással úgy véli, hogy minden elérhető, megoldható.



 



Az Oroszlán jegyében született ember kifejezésmódját az autoritárius (kissé önkényeskedő) magatartás jellemzi. Vagyis minden tette, szava mögött tekintély áll. Magabiztos tónussal lép fel. Igen ügyel arra, hogy büszkeségén ne essék csorba. Ugyanakkor nem haragtartó, ha valakivel korábbi sérelmét, nézeteltérését rendezte.



 



Soha nem lehet szűk keretek közé szorítani. Hiú.



Mint született uralkodó, mindenki érdekét képviseli. Életre segítő ösztönei vannak. Ha embertársán, vagy embertársain segíteni kell, akkor nincs szüksége közvetítésre, nincs szüksége eszközökre, technikákra. Talál közvetlen megoldási módot.



Mindenben nagyvonalú, tervei magasröptűek, messze ható változásokat indít útnak. Bátor és hidegvérű. Nem ijed meg semmilyen akadálytól, kockázattól.



Az Oroszlán jegyében született ember egyáltalán nem önző. Feltétlenül bőkezű. Nem dönti meg ezt az sem, hogy leginkább hírnevének megerősítése, öregbítése végett adakozik, mert ezzel is ő akar a cselekmények középpontjában állni. Viszont akkor is tud adni, amikor senki sem látja. Nagylelkűsége azonban mindenkor igaz, és valódi.



Amit tenni képes, az megteszi, amennyit adni tud, azt megadja.



Önzése nem anyagi, hanem szellemi vonatkozású.



Az Oroszlán jegyében született ember bizonyos mértékig tartózkodó. Tulajdonképpen gyűjti az erőt, hogy alkalomadtán teljes lendülettel vese magát a dolgokba. Ha ilyenkor kiáll a porondra, a felhalmozott tartalékból hihetetlen mennyiségű erőt tud kiadni. Olyan tudtást tud felmutatni, amelyet addig sohasem árult el, és amit senki sem hitt volna róla. Nem azért, mintha titoktartó lenne, de méltóságán alulinak tartja, hogy tudását fitogtassa, és hamarabb beszéljen róla, mint amíg az ügy időszerűvé válik. A kellő pillanatban teljesítőképessége a legmagasabbra fokozott, szinte határtalan. Cselekvésében mindig a középutat választja, mert az vezet a legegyenesebben a célhoz. Felismeri a lényeget, és attól nem is hagyja magát eltéríteni.



Kényszerrel semmit sem lehet nála elérni, szeretettel azonban mindent. Szíve puha, nagyvonalúan naiv, és szeretetre éhes, kedves, gyermekies vonás van benne, az óriások jósága.



Gondolatvilága mély, és alkotó, azonban kissé nehézkes.



Nincs kristálytiszta logikája, nüanszírozó képessége. Szellemi munkáknál is inkább személyének erejével, mint tudományos jelentőségével tűnik ki. Ott azonban, ahol szervezőmunkára van szükség, ahol embereket kell vezetni, ahol gyakorlati kormányzati teendők szükségesek, ott van az igazi helye.



Komoly veszekedésektől, harcoktól a végsőkig távol tartja magát, és csak kényszerítő esetben avatkozik be. Hátulról sohasem támad. Ha mégis előfordul, hogy bosszúállásra kénytelen elhatározni magát, akkor is egyenesen, nagyvonalúan fordul szembe ellenfelével, ő az aki, annak kezébe adja a kardot, hogy védje magát.



Ösztönösen kerül mindent, ami aljas, így az aljas embert is. Sohasem képes aljasságban résztvenni.



Még a legalacsonyabb rendű Oroszlán jegyében született ember is csak véletlenül lehetne bűnöző.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top