Az állati bőrből összekötözött, később összevarrt lábbelik sokáig egyedülállóak voltak „a piacon”, mígnem a melegebb éghajlatú vidékeken megjelentek az első háncsból, pálmalevélből font-sodort szandálfélék. Az egyiptomiak fonott papiruszt kombináltak nyersbőrrel, a római császárok saruinak talpát aranyból öntötték, szíjaikat drágakövekkel díszítették. A szegények sokáig fából készült szandált és cipőt viseltek, a 19. századig különleges modell csak a gazdagok lábára kerülhetett. Hogy ki találta fel a magas sarkot? Az ókori görög színházban hatalmas magasított talpú koturnuszokon játszottak a színészek, mégsem ők, hanem az egyiptomi mészárosok használtak magassarkút először, hogy ne vérezzék össze a lábukat. Hihetetlen, hogy eme önként vállalt kínzóeszközünk valaha praktikus célokat szolgált! Sőt, hogy mindez a férfi öltözék része volt. A mongol harcosok azért viselték, hogy biztosabban üljenek a nyeregben. A firenzei Medici Katalin volt az első nő, aki alacsony termetét palástolandó, magas sarkú cipőt húzott, amikor először találkozott az orléans-i herceggel. Ezzel megszületett a csábító női magas sarkú cipő, amelynek nem tudott ellenállni Henrik herceg, s a 16. század óta napjainkig egyetlen férfi sem. A hiúság divatot teremtett, a sarokméret hamarosan 10-12 centiméterre ugrott. Az udvarhölgyek, uralkodók, az arisztokrácia női és férfi tagjai évszázadokon keresztül le nem mondtak volna a kecs és a báj eme megtestesüléséről. Igazi hódító útjára azonban a huszadik században indultak a magasban egyensúlyozó topánok. A férfiak pedig rájöttek, hogy sokkal kényelmesebb gyönyörködni az izgalmasan megfeszülő lábikrákban, mint saját patáikat sanyargatni. Az 1920-as évektől egyre hosszabb lett a nők lába: ahogy rövidült a szoknya, úgy nőtt a cipők sarka. A csúcspontot – legalábbis ami a cipőket illeti – az 1950-es években a tűsarkú színre lépése jelentette. A hegyes orrú körömcipő olyan messze állt a kényelemtől, mint Jacqueline Kennedy és a Rákosi-éra elvtársnői, mégis egyként hódított mindenütt. Az ötvenes évek csinibabái bokazoknival, pörgős pöttyös szoknyával hordták, az amerikai elnökfeleségek pedig azóta is, mint a first lady elsőszámú kellékeként, az elegancia és a tiszteletre méltóság megtestesüléseként viselik. Az emancipáció a melltartó-égetéssel egyidejűleg lefejezte, pontosabban lesarkazta „a hímsoviniszta kéjvágy fokozását szolgáló” cipőket. A viráglelkű hippi-lányok lapos talpú sarut húztak – nincs új a nap alatt! –, a tisztes polgárnők pedig újra felfedezték a pömpszöt, a kerekorrú, kivágott, kényelmes 4-6 centis széles sarokkal ellátott cipőt, ami valaha az inasok egyenruhájának alapdarabja volt. A hetvenes években Jane Fonda az aerobikkal együtt divatba hozta a sportcipőket. Azóta is áldják a nevét nemcsak a trendi márkákkal lépést tartó fiatalok, de a divatáldozatai, a bütykökkel megáldott idősebb korosztály tagjai is. Mára Cipőországban teljes a demokrácia! Jól megfér egymás mellett a fémbetétes bakancs, a flip-flop papucs, a western-csizma, a balerinacipő, a biopapucs és a pántos szandál is… Ám a tűsarkú máig megőrizte arisztokrata-jellegét. Lehet ugyan munkába loholni benne, bevásárolni, futóversenyen indulni, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ez elsősorban a vadászat eszköze! Jól bevált titkos fegyver a nagyvadak elejtésére.