Boldog vagy biztonságos szülés? Esetleg mindkettő?

2008. 03. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Anatómia tanárom szerint a háton fekve szülésnél már csak a fejen állva szülés lehetne természetellenesebb. Sok-sok évvel ezelőtt tette ezt a kijelentést, akkoriban, amikor még egyáltalán nem létezett hazánkban alternatívnak nevezett szülés. Az utóbbi években azonban alaposan felkavarodtak az indulatok, hallhatunk szülés közben meghalt csecsemőkről, és szörnyűséges, hagyományos kórházi körülmények között lezajlott szülésekről egyaránt. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy anatómia professzorom egyáltalán nem volt hülye, az emberi szervezet alapos ismerete késztette kijelentésére. Szülés közben mozdulatlanul feküdni valóban nem a legjobb ötlet, a mama nem tud nyomni, és a fájdalom, a kiszolgáltatottság érzése is felerősödik. Nem véletlen, hogy a természeti népek asszonyai általában guggolva szülnek – ez a testhelyzet alkalmas leginkább a toláshoz. De orvosaink sem pusztán kegyetlenségből kényszerítik a szülő nőket az ágyba. A szülés veszélyes dolog. Hiába állítják, hogy egy természetes folyamat, az elmúlt évezredekben a nők egyik leggyakoribb halálozási oka a szülés volt, és a babák közül is sokan belehaltak, vagy belerokkantak. Higgyük el az orvosoknak, hogy ők csak jót akarnak, a legnagyobb biztonságot szeretnék nyújtani nekünk és a babának egyaránt. Még akkor is, ha úgy érezzük, nekünk nem ez a legjobb! zerencsére egyre több kórház ismeri fel, hogy mégsem lehet a páciens akarata ellenére dolgozni, és bizony, a szülés több, mint egyszerű orvosi beavatkozás: egy életre szóló élmény. Miért kellene ezt elrontani, ha semmi sem indokolja? Ezért a legtöbb helyen már engedik, hogy a vajúdó nő kedve szerint szenvedje el az utolsó órákat, lehet sétálni, mozogni, guggolni, és ha a felszereltségük biztosítja, akkor bordásfalon lógni, kötélbe kapaszkodni, vagy meleg vízben keresni az enyhülést. És persze nem tiltják ki közben az apukát vagy más rokont sem, s ez igen sok nőnek nagy megkönnyebbülést jelent. Amikor beindul a szülés, visszaparancsolják a mamát az ágyba. Hiába rossz és kényelmetlen ez, az orvos ebben a helyzetben tudja leginkább ellenőrizni a folyamatot. A szülésre készülődő nőnek magának kell eldöntenie, hogy mit is szeretne, hogyan zajlódjon le a szülés. Még szülési terveket is szokás készíteni – de ennek a hatékonyságáról csak annyit, hogy körülbelül 5%-ban zajlik a szülés eszerint. Vannak, akik keresik az újdonságnak számító módszereket, mások inkább az orvosokban bíznak, és hajlandóak mozdulatlanul feküdni órákon át. Előbbiek a szülés örömére, utóbbiak a biztonságra szavaznak. De bárhogy is történjen, a lényeg úgyis az a síró ki csomag, amit a kezünkbe vehetünk. Egy életre szóló programot vállaltunk fel, s tényleg annyira fontos, hogy az első 10-12 órában mi történt? A következő 20 évben bőségesen lesz részünk még örömben, fájdalomban…


Szerző

donna.hu



Scroll to Top