Csirkecomb mustármártásban

2010. 09. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:

4 csirkecomb

2 dl tej

2 evőkanál olaj

1 dl kefir

1 evőkanál finomliszt

1 teáskanál mustár

1 teáskanál citromlé

1 gerezd fokhagyma

1 mokkáskanál reszelt citromhéj

ízlés szerint só és törött bors

csipetnyi cukor

 

A csirkecombokat besózzuk, félretesszük. A mártáshoz a margarint habzásig forrósítjuk a liszttel, majd a tejjel felöntjük, és sűrűre főzzük. Közben kevergetjük, hogy ne éghessen le. Beletesszük a mustárt, a kefirt, a citromlevet, a zúzott  fokhagymát, és jól összekeverjük. Kevés sóval, borssal, cukorral ízesítjük.

Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, majd a csirkecombok mindkét felét átsütjük. Ezután fél pohárnyi vizet ráöntünk, és befedve puhára pároljuk. Végül ráöntjük a mártást és jól összeforraljuk.

Mindenféle köret jó hozzá, ami a mártásos húsokhoz illik, nekünk zsemlegombóccal ízlik a legjobban!

Jó étvágyat kívánok hozzá!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top