Damu Roland ellen vádat emeltek!

2011. 05. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Jóban Rosszban című sorozat színészének indulatossága közismert. Kollégái és a nagyközönség egyaránt tapasztalta, látta már dühkitöréseit. (Elég csak a Hal a tortán főzőműsorban produkált tombolását felidézni.) A celeb most a bíróságon magyarázhatja meg élettársa kék-zöld foltjait és egyéb sérüléseit.

Damu Roland (36) és Palácsik Tímea (28) 2008 óta él együtt kisebb-nagyobb megszakításokkal. A vádirat szerint rendszeres volt köztük a tettlegességig fajuló konfliktus, 2009 nyarán például egy szállodai szobában – a vád szerint – Damu ököllel arcul ütötte a nőt. Tavaly novemberben azonban – megintcsak a vád szerint – még ennél is sokkal messzebbre ment: szakításuk után ütlegelte, rúgdalta, majd megerőszakolta a nőt. Palácsik Tímea feljelentette a férfit emiatt, Damu Roland pedig tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügyészség vádat emelt a színész ellen erőszakos közösülés és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt.

A színészt 11 napig előzetes letartóztatásban tartották,  a TV2 kirúgta. A vádakat határozottan tagadja, olyannyira, hogy feljelentette exbarátnőjét hamis tanúzásért arra hivatkozva, hogy Tímea „csak” enyhe, néhány nap alatt gyógyuló sérüléseket szerzett az ütlegelés során.

     Damu Roland dühkitörése a Hal a Tortán adásában  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top