Sötét van, kihalt a város, csend ül minden fűszálon. Mély, néma hangtalan éjszaka, csak a szívem zakatol egyre vadabban.   Jó lenne aludni de az álom elkerül, forgolódom, s az ágyam egyre messzebb űz. Sétálok jobbra, sétálok balra, de megnyugvást nem hoz e torna.   Így végül leülök az ablak elé, s nézem a sötét éjszakát, ráhangolódva várom az álom csillámporát.   Megnyugszom végre, az ágyam már barátként vár, édes, mély álommal kínál.   Álmomban reggel van, a csend, a sötét már messze van. Napsütés, színek, illatok, hangok, az éjszaka eltűnt, lehet hogy álom volt?

2009. Május