Epertorta

2010. 03. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Hozzávalók, 8 személyre:

A tésztához: 20 dkg graham liszt, 10 dkg hideg margarin, 5 dkg édesítőpor, 4 csepp vaníliaaroma, 1 tojássárgája 

A krémhez: 

1 cs. (10 g) zselatin, 25 dkg zsírszegény túró, 5 dkg édesítőpor, 1 pohár zsírszegény tejföl (12%), 1 citrom héja és leve 

Az eperzseléhez: 1 cs. piros tortabevonó zselé, 35 dkg eper

A tésztához gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a lisztet a margarinnal, az édesítőporral, a vaníliaaromával, 1 csipet sóval és a tojássárgájával. Cipóvá formázzuk és kb. 30 percre betesszük a hűtőbe.

A sütőt 220 fokra (gázsütő 4. fokozat) előmelegítjük. A masszát kb. 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítjuk úgy, hogy az oldalára is jusson és a sütőben kb. 25 percig aranybarnára sütjük. Kihűtjük.

A krémhez a zselatint a csomagon olvasható utasítás szerint 4 ek. vízbe áztatjuk és 10 percig állni hagyjuk. Közben a túrót villával alaposan áttörjük (többször is), belekeverjük az édesítőport, a tejfölt és a citromhéjat. Beleöntjük a citromlevet, felforrósítjuk, kissé hűlni hagyjuk és a túróhoz keverjük.

A krémet a tésztára simítjuk, letakarjuk és legalább 6 órára, de inkább egy éjszakára betesszük a hűtőbe.

Tálalás előtt az eperszemeket megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. Elrendezzük a torta tetején. A tortabevonót a csomagon olvasható utasítás szerint elkészítjük a vízzel és kanalanként az eperre öntjük. Hagyjuk teljesen megdermedni. Tálaláskor leemeljük a karikát, a tortát szeletelve, kalóriaszegény tejszínhabbal tálaljuk.

Tipp: eper helyett banánnal, meggyel, kivivel, ananásszal stb. is készíthetjük. 

Munka: kb. 45 perc

Fogyasztható: másnap

1 szelet energiatartalma: 1251 kJ/299 kcal 

1 szelet szénhidráttartalma 33,5g

Köszönjük szépen  Lovasné Hőgyés Szilviána, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mail címre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért. 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top