Azt írja kultikus könyvében Erich From szeretetszakértő, hogy „…a gyerek számára a szeretet kizárólag azt jelenti, hogy őt szeretik – szeretik, mert van. ”  Első blikkre a megállapítás világos, mint a nap, hát persze. Gyereknapi kampányakcióban „jaj, de aranyos vagy, hogy egyelek meg” szólam kíséretében lufi-, nyalóka-, poronty encsembencsem- és bájmosoly osztogatós, buksi simogatós és „csináljon kedvére, amit akar” leereszkedő-megengedő felnőtti gesztushegyekből Dunát lehet rekeszteni. Addig, míg a maga járásán le nem megy a gyereknap. Aztán roló.

Az év többi napján a gyerek jószerivel idegesítő példány. Nemcsak hivatalban – ahol ugyan már hova jutnánk, ha a neveletlen rosszaságok borítják az adminisztráció rendjét –, hanem a mindennapos (tömeg, autós, gyalogos) közlekedési szituációban és közéleti helyzetben is púp a felnőtti társadalom hátán a kiskorú. Közérdekű szállítójárműveken három-négyéves létére brutális módon le akar ülni, kóvályog, csimpaszkodik, veszi magának a bátorságot beledumálásra, gajdolásra, ahelyett, hogy meghúzná magát. Persze, nem nevelik! El kéne néha egy-két pofon, kis fenékre verés, szóval a móres, ahogy a régiek mondták, attól épülne, megtudná, mi a rend.

Szerencsére van szülő, aki, mint a répát, úgy veri, ha baromkodik vagy a nagyok dolgába belepofázik a kis állatja…  Ez a szülő aztán otthon bevágja a fotelbe, kuss legyen ám, nézze a tévét, éppen jó kis háborús film megy, folyik a vér patakban… jó ha az életet (ami nem  habos torta) idejében megtanulja, és hogy ne legyen ám csont vézna, mint azok a nyomorult afrikai lurkók, hát kap egy nagy csomag csipszet meg egy üveg kólát. És befogja a kis pofáját.

Nota bene, szoktatni kell a gyerkőcöt egészen kis gyerkőc korától az életre. Túrja az orrát – rácsapni a mancsára. Elszabadul a járdán – tasli. Ordít  – nesze egy koki. Magára önti a kaját – eltángálás. Bünti, bünti, bünti… Így lesz a rosszcsontból jócsont.

Jut eszembe, miket beszélek? Hisz’ gyereknap van. Most akármilyen ökörséget csinál a poronty, csuda édes. Ma dicséretből van bőven. Ma az ő napja van. Ma érzi a gyerek: szeretik, mert van. És holnap?