Gyermeklelkekbe ültetett jövő – a magyar Slow Food mozgalom

2011. 03. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden szülő számára fontos, hogy gyermekét egészséges, biztonságos és nyugodt körülmények között nevelje. Ezen elveket egy csokorba gyűjtve alakult meg az a mozgalom, mely az évek során világméretűvé nőtte ki magát.

A Cittaslow és a Slow Food szervezete a globalizáció és a felgyorsult világ elleni küzdelmet tűzte zászlajára, előbbi a nyugodt, élhető városokat, utóbbi pedig az egészségtudatos, minőségi táplálkozást preferálókat gyűjti egy csoportba. Ennek jegyében tartottak konferenciát március 8-án Hódmezővásárhelyen, ahol a két mozgalom bemutatása mellett a gyermekek igen fontos szerepére is kitértek a szervezetek célkitűzéseinek ismertetése során.

A SLOW FOOD MOZGALOM

"A Slow Food egy nemzetközi mozgalom, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi "étkultúrának", a "gasztrokulturális" sokrétűségnek a megőrzése, védelme érdekében jött létre. A helyhez kötődő termények, termékek, élelmiszerek, ételek, étkezési hagyományok támogatására alakult civil szerveződés 1989-ben olasz alapokon, Párizsban jött létre. Elnevezésével a gyorsétkezdei „fast food” étkezési stílus ellentettjére, a „lassú”, odafigyelő, komótos étkezésre, a hagyományos és nemes táplálkozásra irányítja a figyelmet."

forrás: slow-food.hu

A gyerekeket arra kell tanítani, hogy megtalálják az igazi ízeket és egészségesen táplálkozzanak, hiszen alulról kell építkezni – mondta el a rendezvényen Rendekné László Olga, a Slow Food szervezet hazai vezetője.

A mozgalom torinói világtalálkozóján a hazai képviselők elsajátították azokat az alapokat, melyekre támaszkodva Magyarországon is megtaníthatóak a gyermekek az egészséges életmódra, táplálkozásra. A 2010-es világtalálkozón számos országból érkeztek kiállítók, mellettük óvodák, iskolák is képviseltették magukat. A gyermekek megismerkedhettek a különböző országok jellegzetességeivel, nemzeti sajátosságaival, megkóstolhatták azokat a természetes alapanyagokból készült különlegességeket, mint például a fakéregbe töltött sajt vagy a hazai mangalicakolbász. A mozgalom kapcsán azonban nem csak az ilyen találkozókon adják át az egészséges életmódhoz vezető kapu kulcsát a jövő nemzedékének, az intézményekben a mindennapi oktatás során szinte beleívódnak tudatukba a minőségi élet követelményei. Ezeket az elveket szeretnék a mozgalom által a magyar oktatásba is átültetni, kezdetben a különböző rendezvények által.

A nemzetközi Slow Food mozgalom támogatásával Magyarországon először a Kerekegyházi Általános Iskola szervezett olyan programot, melynek egyik eleme a helyi gazdák látogatása az oktatási intézményben. A helyi termelők és kisvállalkozók lehetőséget kaptak termékeik, illetve azok elkészítési folyamatainak bemutatására. A gyermekek nem csak azt sajátíthatták el, hogyan készül a túró, a rétes, de az élmények által a minőségi táplálkozás  szemléletét is elültették bennük.

Könnyű dolgunk volt, a gyerekek nagyon érdeklődőek, sokat kérdeztek, kíváncsiskodtak, segítettek. Fontos dolog ez, hiszen az ő egészséges nevelésük a mi jövőnk – árulta el Rendekné László Olga.

A konferencián Dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ reumatológusa is felszólalt, aki az egészséges életmód és táplálkozás oktatási rendszerbe való bevezetésében nyújt segítséget a jogalkotóknak. Céljaik között elsődlegesen a teljeskörű iskolai egészségfejlesztés országos elterjesztése szerepel, melyet az ágazatok együttműködésével kívánnak megvalósítani. Ennek egyik pillére a Slow Food mozgalom, melynek alapelveivel a Népegészségügyi Program is foglalkozik. A program legfontosabb elemei között az intézményekben történő egészséges táplálkozáson túl tartalmazza az egészségfejlesztő testnevelést és a személyiségfejlesztést is, melyeket igen speciális eszközök bevezetésével próbálnak majd megvalósítani.

A mindennapi testnevelés keretein belül a táncoktatás is helyet kap, továbbá figyelembe veszik a gyermekek egyéni igényeit, képességeit, testalkatát is az órák összeállításánál. Az oktatók minden órán (legyen az matematika vagy történelem) különleges eszközökkel, például népmesék olvasásával oldhatják a feszített tempót és segíthetik a gyermekek koncentrációját. Ezzel nem csak az összpontosításban segíthetnek a tanulóknak, de élvezetesebbé is válnak majd az órák. A különböző újítások végső célja az érett, autonóm személyiség kialakítása és az egészségfejlesztési ismeretek hatékony oktatása, hiszen ezt a szívekbe-lelkekbe kell beültetni, hogy élhetőbb legyen az élet.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top