Gyógyító virágok

2008. 03. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Bach-virágterápiának köszönhetően a kedélyállapot kiegyensúlyozottabbá válhat.

„Ott, ahol az ember már nem egészen önmaga, ismét teljesen önmaga lesz. ” A személyiség megleli a kivezető utat a zűrzavarból és a behatároltságból, visszajut az erényekhez, amelyek értelmet adnak életünknek, és harmóniával ajándékoznak meg.

A virágterápia atyja Dr. Edward Bach – angol orvos, bakteriológus, homeopata –, számos kutatás végeztével megállapította, hogy a lelki egyensúly felborulása áll a különböző betegségek kialakulásának hátterében. Ennek felismerésében 38 virágot kísérletezett ki és írt le, aminek során mindegyik virágot egy-egy lelkiállapothoz rendelte, végül ezeket 7 nagy csoportba sorolta: félelem, bizonytalanság, érdektelenség, magányosság, túl érzékenység, kétségbe esés, túlzott aggódás.

A virágterápia azon az elméleten alapszik, hogy bizonyos virágok energiarezgései gyógyító hatással vannak az emberek lelki és pszichés állapotára. Ennek következtében a virágesszenciák segítenek az akut és krónikus lelki problémák segítésében, az önismeretben, támogatják az öngyógyító folyamatokat, visszaállítják a lelki harmóniát, valamint fontos szerepet játszanak a betegségeket kiváltó helyzetek kiküszöbölésében is.

Ezek a virágesszenciák ma már Nyugat-Európában a házi patikák nagy részét képezik, és már számos orvos, pszichiáter és természetgyógyász is alkalmazza őket.

Maga a virágterápia folyamata a következőképpen zajlik: a lelki problémával küzdő páciens felkeresi a számára legszimpatikusabb Bach-virágterápiás szakembert, akiről már előzőleg hallott vagy olvasott. Eme alkalommal a páciens beszámol saját, belső gyötrődéséről, aminek befejeztével a terapeuta első sorban tanácsot ad arra vonatkozóan, hogy milyen módon tud a páciens szembenézni a problémájával. Ezt követően együtt kiválasztják azokat az alapszereket, amelyek segítséget kínálnak a fennálló problémákra, és amelyekből a terapeuta egy oldatot állít elő. Az oldat elfogyasztásával – az elkészített mennyiség körülbelül 4-5 hétre tehető –, a páciens visszamegy egy kontrollbeszélgetésre, amely során kiderül, hogy milyen erősségű a gyógyulási folyamat.

A legjobb esetben már az első keverék után jelentős javulás állhat fent, de az is előfordulhat, hogy csak két-három oldat elfogyasztásával érzékelhető minőségi gyógyulás.

Kapcsolódó anyagok:

$$258$$

$$248$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top