Hason át vezet az út

2008. 10. 29.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az eddigiekben megismerhettünk, hogyan kényeztessük partnerünket erotikus lábmasszázzsal, hogyan izgathatjuk fel kedvesünket a fülénél. Megtudhattuk, hogy a mellbimbó nem csak a nők elsőszámú erogén zónája, és hogy a tüzes ajkak milyen gyönyörökre képesek. Sorozatunk befejező részében pedig kiderül, hogy bizony a hasunk is a fő erogén zónáink közé tartozik.  Nem a méret a lényeg. Mint ahogy ez a mondás igaz volt a keblek nagyságánál, úgy valós a has esetében is. Mindegy, hogy feszes, kockás, vagy kicsit ducibb, esetleg szőrös sörhas, hasunk is a fő (igaz csak másodlagos) erogén zónáink közé sorolható, és mérettől függően igen is erotikus.  Könnyen izgalomba hozhatjuk kedvesünket, ha lágyan simogatni kezdjük hasát. Ha finom, puha a bőrünk, kényeztethetjük kezünkkel is, de nagyon izgató, ha valami finom anyaggal (például selyemmel, kasmírral) csiklandozzuk a hasát. Vagy választhatod a 40 nap, 40 éjszaka című amerikai romantikus film módszerét, ahol a főszereplő hölgyet egy liliom virág lágy simogatásával repítette mennyekbe Josh Hartnett.  A keleti népek szerint a hasban található a test erőközpontja, és a vágyat vezérlő övezet - pontosabban a köldök alatt ujjnyira lévő pont, ami enyhe nyomással aktivizálható. Ha a hasunkon nem is sikerül megtalálnunk, azt a bizonyos „gyönyörhöz vezető pontot”, nem nagy baj, hiszen ott már nagyon közel vagyunk ez elsőleges erogén zónáinkhoz(természetes a nemi szervekhez), ahol már biztos jól tudjuk, mit kell tennünk…  Reméljük mostanra már tisztában vagytok testetek minden olyan „rejtett kincsével”, amely feldobhatja, vagy még tovább fejlesztheti szexuális életedet.

Sok sikert kívánunk minden - eddig - rejtett terület feltárásához!  Kapcsolódó anyagok:

$$1459$$

$$1502$$

$$1519$$

$$1585$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top