Határokon kívül

2009. 10. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az együttes 2005 októberében, a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél kezdeményezésére alakult, a magyar jazz-, és klasszikus zenei élet legkiválóbb fiatal muzsikusaiból. A korábban a Budapest Jazz Orchestra vezetőjeként ismert trombita művész, zeneszerző célja nem volt más új együttesének létrehozásával, mint a kortárs klasszikus zene, és a jazz határainak áthágása, új hangzások, és stílusok keresése, létrehozása. Mindemellett a progresszív jazz muzsika és a kortárs klasszikus zene népszerűsítése, és a közönséghez való eljuttatása. Különös hangsúlyt fektetve ezeken belül a magyar szerzők által írt darabok bemutatására.

A zenekar kreatív magját olyan erős művészegyéniségek alkotják, akik közös látásmóddal haladnak az együttes céljai felé: Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Mester Dániel, Oláh Szabolcs és a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél nemcsak nagyszerű hangszeresek, de több alkalommal is bizonyosságát adták már kiváló zeneszerzői képességüknek is. A zenei műhelyként működő együttes már rövid idő alatt is példa értékű tevékenységet tud felmutatni. Fennállása óta több mint hét órányi új kompozíció született meg, kifejezetten a Modern Art Orchestra számára íródva. Ez a minden túlzás nélkül rekordnak mondható adat, nem csupán üres statisztika, de az együttes valódi alkotó tevékenységét is kellőképpen illusztrálja.

A Budapest Music Center gondozásában megjelent az együttes második albuma, Eclectic Path címmel. A lemez zenei anyaga válogatás ebből a hatalmas repertoárból. Az album címe egyrészt arra utal, hogy tudatosan vállalták a szerzők eltérő felfogásából adódó stilisztikai változatosságot, másrészt megelőlegezi az egyik szerzemény, Bacsó Kristóf szaxofonos zenekari tag kompozíciójának címét (Elliptic Path). Oláh Szabolcs gitáros is több darabbal képviselteti magát a szerzők között. Hallhatjuk továbbá a zenekarvezető Dedications című nagyobb lélegzetű művének egyik tételét (Full Moon), melyet a világhírű szaxofonosnak, Dave Liebmannek ajánlott, aki egy korábbi lemezének vendégszólistája is. A Chapter Four című darab, Mester Dániel tollából, jellemző a szerző modern ritmikai és kontrapunktikus gondolkodásmódjára. Az utolsó track, a Hárs Viktor The Fifth Seal című szerzeménye inkább bonus track, mint záró szám, hiszen előre vetíti, hogy következő lemezükön a repertoár inkább kortárs irányba tájékozódó részét kívánják majd bemutatni.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top