Tizenhat éve van jogosítványom, soha nem okoztam semmilyen közúti gikszert – le is kopogom gyorsan –, egyetlen apró horzsolást szedtem össze, de azt sem az én hibámból: a garázskapu volt rossz helyen. Ez végül is nem rossz egy tanulóvezetőtől?!…

Tavaly ősszel – tizenöt év után –, elfogytak a kifogásaim, így kénytelen voltam autóba ülni. Előbb viszont venni kellett egyet. Annak idején az oktatóm, úgy búcsúzott tőlem a vizsgán, hogy szíve szerint kizárólag tankra adna nekem jogosítványt – úgy legalább én biztonságban lennék… Férjem is hasonló véleményen volt: első a biztonság, legyen az autóban rengeteg légzsák és egy csomó hárombetűs kütyü – ABS, ASR és társaik –, amelyek megvédenek bennünket, ha arra kerülne a sor.

Hiába jöttem én azzal, hogy ennek gyönyörű színe, annak mosolygós barátságos arca van, amannak meg a pillantása olyan kedves – úgy néztek rám az autókereskedésben, mintha ufó lennék. Na, persze a férfiak! Mit is várhatnék azoktól, akik ellenszenves, sunyi szemű batárokkal terpeszkednek az utakon. Egy kereskedő végre megértett, vagy jobban értett a szakmájához, mint a többi: „Nagyon fontos, hogy a vezető érzelmileg is kötődjön a járgányához” – mondta, és megmutatta az én Kistevémet, „aki” rendelkezik a szükséges biztonsági felszerelésekkel, erős, 1,6-os motorja van, és kedvesen mosolyog, akárhonnan néz rám.

Ismerkedjünk meg – mondta az eladó, miközben felnyitotta a motorháztetőt. Teljesen szükségtelen, gondoltam magamban, hisz érzem, hogy Ő az én autóm, a műszaki oktatásból pedig amúgy is csak annyi maradt meg, hogy „ha lerobban az autó, szálljunk ki, és kedvesen integessünk az arra haladó járműveknek.”

Végre vezethetek! – ujjongtam volna, ha nem rettegnék minden szembejövő autótól, biciklistől, gyalogostól, és az olyan elvetemültektől, akik képesek utánam jönni, követni, és idegesíteni, mikor a kanyar előtt amúgy is pont elég dolgom akadt az indexszel, kuplunggal, sebességváltóval, a tükrökről nem is beszélve. A kezdeti nehézségek azonban hamar elmúltak, ma már mindez a múlté! Tudok vagányul, kerékcsikorgással indulni – akár hármas sebességben is –, derékszögű kanyarba négyesben behajtani, álló kukásautót megelőzni, sávot váltani jobbra – baloldali indexlámpával… Egyedül a parkolás okoz némi gondot, de kis kreativitással azt is megoldom. Ha máshogy nem, megkérek egy pasit, álljon be helyettem.