Hogyan tudod megfogni a szerencsédet? I.

2010. 06. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A mi kozmikus jóakarónk az önzetlen Halak jegyéből június 6-án, a gyakran egoista Kos jegyébe lép.

Elmúlik az a csendes időszak, ami emberbaráti szeretetben olvadt fel, és a gyengékért való küzdelemben találtuk meg önmegvalósításunkat.

Az örömök és a gazdagság uralkodója, életkedvünk nagyvonalú apja marad, szerencsét kínál, de elvárja, hogy tegyünk is valamit érte. Ajándékot ad, de követeli, hogy ajándékait megértsük, megtartsuk és küzdjünk érte, ne csak hálásan mosolyogva engedjük megtörténni a dolgokat.

A Jupiter a Kos jegyében most inkább a vezetői alkatoknak, a magabiztos győzteseknek viszi a szerencsét.

A születési horoszkópodban álló Jupiter elárulja, hogyan tudnád a legnagyobb szeletet levágni a szerencse tortájából magadnak.

Mit kellene ezért tenned neked, hiszen a pénz nem hullik az égből, ha valakinek mégis az ölébe esik, szinte mágikusan magához vonzza, annak jó keze van ahhoz, hogy meg is tartsa, és ne engedje az ujjai között keresztülfolyni.

Életünkben ezerszer találkozhatunk álmaink partnerével, és ezerszer elmehetünk mellette, mert túlságosan is magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem látjuk meg a szerencsénket.

Tegyük nyitottá magunkat a boldogság felé, nyissuk ki kezeinket, szívünket, lelkünket. Hogyan, mikor és hol tud ez megtörténni, a személyes horoszkópodban álló Jupiter árulja el neked. Hallgass erre a Jupiterre, és szerencséd lesz.

Vannak emberek, akik „elsopánkodják” életükből a boldogságot, el tudják űzni a sötéten látással, a panaszkodással és a negatív mindennapi jóslatokkal. Mivel valamikor esetleg bebeszélték nekik, hogy túl rosszak, hogy túl gyengék ahhoz, hogy előbbre jussanak, és egy életen át nem bíznak egy kicsit sem a szerencséjükben. A pesszimista emberek ismerik a legtöbb kegyes szólást, melyeket gyermekkorukban is hallhattak már: mint pl. aki sokat nevet, majd sokat fog sírni, a merészség sosem jó…. Mindez persze ma már nem állja meg a helyét.

A Jupiter a Kos jegyében ezeket a szólásokat száműzni fogja. Szégyentelenül és kegyetlenül vezeti a szerencsét azok elé, akik a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen mindkét kézzel utánanyúlnak.

Ez a szerencselovagok ideje, a Jupiterrel a Kos jegyében a címerükön, akik nem a becsületükért lovagolnak, nem magas ideálokért, nem az átszellemült szerelemért, hanem csak saját szerencséjükért, a boldogságukért, és amit ez alatt értenek.

Brutális módon, tekintet nélkül, teljesen önzően, csak a saját szükségletek számítanak.

És a te szerencséd?

Most te vagy a saját életed szerencselovagja, akinek a Jupiter megmutatja, hogyan  kovácsolhatja a saját szerencséjét.

Vannak emberek, akik egy életen át elszaladnak a szerencséjük mellett. Túlzott igyekezetükben hajszálnyira rohannak el a szerencse mellett, kifulladnak, mint a kisgyermekek, a következő esélyt hajszolják. A következő parti boldogságát keresik, a következő csókokat, a következő lottónyereményt, a következő előléptetést a hivatalban, a következő laza kapcsolatot.

A hektikusok elmulasztják a boldogságot.

A Jupiter a Kos jegyében biztosan nem tudja most segíteni a szellemi meditálókat, akik órákon át teájuk mellett magukba süllyednek, és a cigi füstjétől el tudják kábítani magukat.

A Jupiter a Kos jegyében az akciókat jelenti. Most kell megragadnunk a szerencsénket, és megfogni a boldogságunkat.

A legbátrabb szerencselovag is megnyergeli a lovát, mielőtt felül rá, de legalább is megtanult már felszállni a lóra, megtanulta már, hogy a másik oldalon ne csússzon le róla.

Vagyis tudnod kell, hogy mit szeretnél, ki kell tűznöd egy világos célt, hogy magadhoz tudd vonzani a szerencsét, hogy azt a saját oldaladra tudd állítani.

Aki anélkül fut a szerencse után, hogy egyértelmű arcot adna neki, az elveszítheti magát, és az üresbe fut. Tudatosítanod kell magadban, hogy mi az, amire tényleg szükséged van, mi az, amire tényleg vágysz, hogy be tudd engedni magadhoz a szerencsét. Hogy magadhoz vonzd, hogy helye legyen az életedben.

A boldogság mágikus, misztikus élmény. Út a beteljesedéshez, a saját személyiség kiteljesítéséhez, az önmegvalósításhoz, melyet saját személyes Jupitered ír elő a horoszkópodban.

A születési Jupitered jegyét ingyen és bérmentve kiszámítom neked, ha írsz a triamos@beltav.hu e-mail címre.

A Jupiter elárulja, hogy hogyan lehetsz boldog és szerencsés. Hogyan tudod a hitet, az optimizmust kifejleszteni magadban, melyre szükséged van. Azt is megmondja, mit csinálsz helytelenül, mi áll az utadban, hogyan tévedsz helytelen irányba. Röviden: mi választ el a boldogságtól, a stratégiát, az utat, az esélyeidet, ezt mind megtalálod a személyes Jupiterednél.

Ha a születési horoszkópodban a Jupiter a Kos jegyében állt:

Egyszerűen neki kell fogni valaminek, spontán, eltökélten, hosszabb gondolkodás nélkül, ahogy tulajdonképpen ez eddig is ment neked. A szerencse a lábad előtt hever. Akár fizetésemelést is kérhetsz, még akkor is, ha az utóbbi időben erre semmi remény nem látszott. A szerelemben kövesd az érzéseidet, akkor is, ha most az Uránusz veszélyes kalandokra csábít.  További kompromisszumokba ne menj bele, akkor sem, ha az eddigi csalódások már szerényebbé tettek. Ennek most vége. Pénzügyekben hallgass egy jó barátra akkor is, ha az ellentmondásokat ki nem állhatod, még a csillagokéit sem. Stratégiád, világos célok, világos, igények, világos kívánságok. Ne pazarold el az energiádat, azzal, hogy megpróbálod az emberekre akaratodat rákényszeríteni. Ebből nem lesz semmi, a kikényszerített boldogság nem hoz szerencsét. Akkor sem, ha mégannyira is meg vagy győződve róla.

Ha a születési horoszkópodban a Jupiter a Bika jegyében áll:

A Jupitered úgy látja, hogy a szomszéd kertjében sem nagyobb a szerencse. A szomszéd ajtója előtt álló autó nem ér annyit, hogy neked is olyan legyen. A nyaralás sem, amelyet megengedhet magának, de te nem. Ne pillants oldalra. A munkatársaid most lehet, hogy sikeresebbek, és a barátaid is lehet, hogy gazdagabbak, de neked nem erre van szükséged, hanem a személyes boldogságodra.

Szükséged van a barátaidra, a társaságukra, stílusos, csodálatos lakásodra, de ezt te is ugyanolyan jól tudod, mint a csillagok. Kérdezd meg magadtól, hogy mi hiányzik az életedből, mit tettél rosszul, hogy ha esetleg az anyagi biztonság iránti vágy élne még benned. Te egy varázslatos ember vagy, aki boldog és megelégedett lehet. Miért is távolodnál el a szerénységedtől? Jelölj ki egy célt, ragadd meg a szerencsédet, mert az közel van hozzád.

Ha a születési horoszkópodban a Jupiter az Ikrek jegyében áll:

Felvirágzol, a Jupiter szárnyakat ad neked. Micsoda idő, melyet most egészen messze az őszbe meg fogsz élni. Tele pozitív, hirtelen, spontán változásokkal a hivatásban, ragadd meg a szerencsét, nyomj el minden kétséget, ami van benned. Nem erről beszél a megérzéseid hangja, ez csak egy hátráltató jellemvonás. Ez csak a fél igazság, a szerelemben sokkal izgatóbb, feszültebb leszel, tele szívdobogással és szárnyaikat sebesen csapkodó lepkékkel. Az Uránusz rángat, csalogat és csábít veszélyes kalandokra.

A Jupiter jóindulatúan borítja rád a köntösét. Szerelmes lehetsz, boldogságodat egy új szenvedélyben élheted meg, de megéri ez az érzelmi káoszt, amelybe taszítani fog téged? Ez az a kérdés, ami a célodat meg kellene, hogy határozza. Engeded, hogy az érzések vihara magával sodorjon, vagy nem engeded?

Ha a születési horoszkópodban a Jupiter a Rák jegyében áll:

Az a probléma, hogy túl sokat és túl sokszor bocsátasz meg, figyelemmel vagy azokra az emberekre is, akik az utóbbi időben csak kihasználtak téged. Nem vagy következetes, minden érzéseddel csak a megbékélésre törekszel. A kibékülés mindenáron nem hoz békét, csak fegyverszünetet, a következő konfliktus előre látható. Csak úgy tudod megfogni a boldogságot, ha saját szükségleteidet törlöd. Szükséged van arra, hogy veled is anyáskodjanak, hogy téged is védjenek és gondoskodjanak rólad. Ezt megszolgáltad, és harcold ki magadnak azonnal. Az utóbbi időben szeszélyesebb vagy, mint máskor. Az érzések viharának fátyla alatt, melyeket magad nem fogsz fel annyira, fel kell ismerned valós szükségleteidet. Írd össze a kívánságaidat, élj ezek szerint, akkor magadhoz tudod vonzani a szerencsét, csak tarts ki az elképzeléseid mellett.

Folyt. köv.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top