Idén minden másképp lesz – avagy újévi fogadkozásaink

2009. 12. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

 

Az újév mindig remek apropó a változtatásokhoz. Az ember lánya ilyenkor hatalmas lelkesedéssel vág bele a dolgokba, majd a kezdeti vehemencia szépen lassan alábbhagy. Február közepén aztán, amikor minden tiszta latyak és lassan depresszióba süllyedünk, megfogadjuk, hogy soha többé nem fogadunk meg semmit. Néhány jó tanács megszívlelésével azonban elejét vehetjük az ilyesminek. A notórius fogadkozók általában ott rontják el a dolgot, hogy egyik napról a másikra valami teljesen új, és így számukra teljesen idegen szokást próbálnak felvenni. Például: ha évek óta nem sportoltunk semmit, szilveszter éjjelén – jó néhány pohár pezsgő után – megfogadjuk, hogy változtatunk e rossz szokásunkon. Másnap rohanunk is a boltba felszerelést venni, aztán pedig éves(!) bérletet a konditerembe – hogy ezzel is rákényszerítsük magunkat a rendszeres mozgásra. Az első izzasztó edzés után aztán átkozzuk a percet, amikor kitaláltuk ezt az egészet és bosszankodunk, hogy kidobtunk egy rakás pénzt…

A radikális változtatási szándék igen keveseknél működik. A fokozatosság sokkal célravezetőbb. Adjunk időt magunknak és tűzzünk ki rövid távú, megvalósítható célokat! „Nem evés” helyett például válasszuk a „nincs több kaja hat után” megoldást. Ha eddig napi egy doboz cigit szívtunk, holnaptól csökkentsük az adagot egy szállal. Ha évek óta nem sportoltunk semmit, bőven elég egy kilométer gyaloglás a futópadon – aztán ha ezt megszoktuk, emelhetjük a tétet. Ha pedig sikerül teljesíteni a célokat, tűzzünk ki újakat – így megvalósíthatjuk elképzeléseinket! Valamiért azt gondoljuk, hogy az újévi fogadalom csak valami fogcsikorgatóan keserves „elvonó” lehet – pedig ez nem igaz. Tekintsünk vissza tavalyi évünkre: eszünkbe jut bármi kiugróan izgalmas, merész esemény vagy „csak” átmelóztuk az egész évet és nem történt semmi olyan, ami kellemes emlékeket idézne. Ha az utóbbi csoportba tartozunk, akkor legyen az idei a „bevállalós” év! Vegyük sorra azokat a dolgokat, melyekbe eddig nem volt bátorságunk belevágni. Vegyünk egy példát: mindig is szerettük volna hajunkat egy igazán extrém színre festeni? Mire várunk még?! Legfeljebb le kell vágatnunk – ezzel is új külsőt adva magunknak. Netán régen foglalkoztat a tandem siklóernyőzés gondolata? Kezdjünk el már most spórolni rá! Írjuk össze egy papírra, hogy melyek azok a programok, amelyekbe szerettünk volna már tavaly belekóstolni, de nem volt rá időnk, pénzünk, alkalmunk, majd fogjuk a határidőnaplónkat és minden hónapra osszunk be egyet! Újévi fogadalmunk az is lehet, hogy idén jobban odafigyelünk magunkra. A 2009-es év telhet a kényeztetés, a kellemes változtatások jegyében is – valljuk be: az ilyen jellegű fogadalmakat jóval egyszerűbb betartani. Foglalkozzunk egy kicsit többet magunkkal! Például szigorúan az egészségünk érdekében menjünk el minden hónapban egyszer masszázsra, kényeztető kozmetikai kezelésre vagy jutalmazzuk meg magunkat valami aprósággal fizetéskor.
2009. a fejlődés éve is lehet. Évek óta „tanulunk” egy nyelvet, de elakadtunk? Képzeljük csak el, milyen kapukat nyithat meg előttünk egy nyelvtudás. Lehet, hogy csak ennyi választ el minket az előléptetéstől vagy egy külföldi megbízatástól. A nyelvtanfolyamon ráadásul még új ismeretségekre is szert tehetünk, a nyelvóra pedig nem is olyan unalmas. Csak figyeljünk, tanuljunk, és a sikerélmény motiválni fog! De egy új szakmát is kitanulhatunk. Nem kevés gyakorlással természetesen, de még a legbonyolultabb számítógépes program is elsajátítható könyvből. Ahelyett, hogy mondjuk a tévé előtt lustulunk, szánjunk rá napi egy órát a célra. Fél év alatt simán megismerhetünk egy komplikáltabb software-t – ami többek között munkahelyünkön is új távlatokat nyithat meg.
Általában jellemző ránk, hogy ha nem kapunk egy munkára határidőt, szépen kifolyik az egész a kezünk közül, és végül nem lesz semmi az egészből. Ha ugyanis nincsenek keretek, határidők, Pató Pál úr módjára elúszhatunk a dolgainkkal. Éppen ezért tűzzünk ki magunknak jeles dátumokat, tól-ig intervallumokat, illetve ösztönözzük magunkat apró ajándékokkal. Nem kell más tehát, csak egy kis odafigyelés és tervezés, és máris sokkal gördülékenyebben működnek majd a dolgok az újévben!


Szerző

donna.hu



Scroll to Top