Idősek ápolása

2009. 12. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Legtöbbször már saját családunk töltik ki mindennapjainkat, amikor eljön a fordulópont: szüleinknek van most ránk úgy szükségük, ahogyan nekünk volt gyermekkorunkban rájuk. Egészségi állapotuk már nem engedi meg azt, hogy rendszeres vagy állandó felügyelet nélkül hagyjuk őket. Elsősorban szüleinket vagyunk kötelesek gondozni, de más, idősebb rokon is a segítségünkre szorulhat. Ilyenkor többféle megoldás lehetséges, döntsünk lelkiismerettel!

Ha a mindennapi élet még nem jelent gondot az idős embernek, de hosszabb távokat már nem tud megtenni és a házimunkával sem tud megbirkózni, elég, ha hetente egyszer vagy kétszer látogatjuk meg őt. Valljuk be, ez nem nagy áldozat, sőt bevonhatjuk a családtagjainkat is a segítségbe. A bevásárlást elintézni, a csekkeket feladni és átporszívózni a lakást egy-két órás elfoglaltság, mégis hatalmas segítség. Legyünk mindig elérhetőek a számára, rakjuk ki adatainkat a hűtőszekrényre, hogy baj esetén értesíthessen ő vagy a mentő.

Nagyobb önfeláldozást követel tőlünk az, ha a szülőnknek már a lakáson belüli ügyek elintézése is gondot okoz. Meglátogathatjuk őt minden nap, főzhetünk neki, elmosogathatunk, ám a legtöbb esetben elengedhetetlen az állandó készenlét. Ilyenkor két döntés lehetséges: az otthonunkba vagy egy öregek otthonába költöztetjük. Ha az állapota ideiglenes – mert éppen egy hosszabb-rövidebb betegségből gyógyul fel – akkor érdemesebb inkább a család közelségét is a gyógyulás szolgálatába állítani. Ha tartós, de nem szakszerű segítségre szorul, szintén egészségesebb környezet a család. Ám nem mindig ez a könnyebbik út. Hiszen a hétköznapi feladatok is kimerítik az embert, és ha nincsen idős családtagunkkal szemben családi munkamegosztás, idegőrlő feladat olyan felelősséget vállalni egy felnőtt emberért, mint egy gyerekért. Gyakran a kimerültség és a türelmetlenség veszekedésbe torkollik, így a remélt biztonságérzetet a keserűség és a bűntudat váltja fel.

Aki anyagilag megteheti, rendelhet rászoruló családtagja részére otthoni ápolást. Költséges, mégis humánus megoldás, hiszen a terhet leveszik a vállunkról, ám mi úgy látogathatjuk meg szüleinket, mint régen.

Szintén költséges, de szakszerű ápolást kínáló megoldás az idősek otthona. Különböző árért, különböző színvonalú helyek között válogathatunk, mindkét fél véleményét figyelembe véve. Nagyon sok rémtörténet kering az ilyen otthonokról, ezért nagyon fontos, hogy mi magunk járjunk rendszeresen utána, hogy jól bánnak-e a családtagunkkal. Szerencsére ma már nagyon sok barátságos, megfelelő színvonalú otthon várja az időseket nálunk is. A sűrű látogatásokkal nem csak az ellátást ellenőrizhetjük, hanem látogatóként örömöt is szerezhetünk. Sokan lelkiismeretlenségnek tartják idősek otthonába elhelyezni szüleiket. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a legtöbben jól érzik magukat itt, hiszen van társaságuk, programok színesítik a hétköznapjaikat. És ha megtehetjük, a hétvégén akár haza is vihetjük a kisöreget. Ez talán mindenki számára elfogadható megoldás.

Nehéz feladat idős felmenőink ápolásáról gondoskodni. Nagyon fontos azonban, hogy érezzünk akkora felelősséget irántuk és próbáljunk meg olyan gondoskodást nyújtani nekik, mint ők nekünk. Ne csak a kötelességtudat vezéreljen, hanem a szeretet is.

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top