Bogdándy Szultán nagyon vigyázz arra, hogy alkotásai még véletlenül se legyenek esztétikusak. A művészete ő elsősorban etikai kérdésként kezeli. Az elmúlásra, a bomlásra figyelmeztetnek munkáinak aszott, romlandó, lepusztult, első pillanatban értéktelenek tűnő részletei; az elmúlásra, melyet nem akar tudomásul venni a fogyasztói társadalom, pedig a halál éppen úgy része életünknek, mint a születés. Ezért is nagyon aktuálisak ezek a művek. Szultán a társadalmi visszásságokra is felhívja a figyelmet, például azokra az embernyomorító fétisekre – marhaságokra –, hogy az ország nyereséget termelő üzem, és a pénz irányít mindent.

Bogdándy Szultán Munkácsy-díjas képzőművész örök idealista messiás, aki meg akar váltani minket, meg akarja változtatni a világot, a társadalmat. Ezért lázad ellene. Első látásra ijesztő, taszító állagú alkotásaival mintegy kizökkenti, és szellemi átminősülésre készteti a szemlélőt. A Színhely Galériában (Bp. XII., Várfok u. 12) látható munkái nonkomform, igazságkereső, programjának meggyőző dokumentumai.

– Ha el akarod kerülni a művekben jelentkező, korunkban már nem létező összhangot, szerves anyagokat kell építened a munkáidba. Preparált húst, mumifikált élőlényeket, csontot, belet... Ezek azok az anyagok, amelyek mulandó testünket is felépítik, és így kapcsolatot teremthetsz a létezővel – vallja a szobrász.

Dekorativitásra törekvő esztéticizmus helyett a földközeli, organikus alapanyagok durva megmunkálása, természetes „színtelenségében” meghagyott valósága által keltett elsődleges képzetekkel és érzületekkel apellál. A kiállításon bemutatásra kerülő műveiben a minden idealizálástól mentes emberi lét foglalkoztatja. Megközelítése egyszerre analitikus és szintetizáló. A primer alapformákig lecsupaszított, redukált emberi alak bábuszerűségében kiszolgáltatottá válik valamilyen hatalmasabb, tőle függetlenül létező erőnek, mintegy voodooabaként jelenítve meg az embert magát az élet színpadán. Játékosság sem hiányzik az alkotásokból, azonban csak annyira könnyedek ezek a víziók, mint amennyire a régebbi korok vásári játékai, amelyeket ez a fajta dobozba zárt teatralitás felidéz. A tanmesék tömörségével egy-egy képbe zárt történet kibontása, a tanulságok levonása a szemlélőre vár.

Cizellálatlan műveivel az igazság kimondására figyelmezteti, már-már utasítja a nézőt. Ezt a gondolatot hirdeti például egyik mail artos bélyegzőversében is: „Hiába csinosítsz, Elbomlasz, Felszívódsz, Káoszt ürítsz.”

Fotó: Váczy András