Jim Carey szerint Ewan McGregor nagyszerűen csókol!

2010. 12. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kijelentés egy interjú során hangzott el, és a színész igencsak meglepte a riportert, aki nyáron bemutatott filmje, az I love you Philip Morris kapcsán faggatta a sztárt.

Persze a sztorit ismerve már nem is annyira megdöbbentő a dolog, inkább csak botrányos, Carey ugyanis egy homoszexuális börtönszerelem kibontakozásában alakítja az egyik főszerepet. A történet a valóságból merít, Carey karakterének ihletője Steven Russel, a hírhedt texasi csaló, akinek életútja meglehetősen kalandos. Russel apróbb csalásokkal kezdte, ám végül már annyira belejött, hogy 14 álnéven tevékenykedett, színészi képességeit pedig időközben a csúcsra járatta. Pályafutása során számtalan különböző módon szökött meg a börtönökből fogvatartói elől, újra és újra átvert mindenkit, magát hol orvosnak, hol rendőrnek, ügyvédnek, ezermesternek kiadva, ily módon óriási vagyonokat sikkasztva. Mindig a rendőrség előtt járt egy lépéssel, de ha mégis elkapták, újra megszökött. Legutolsó alkalommal hirtelen rengeteget fogyott és a haja is hullani kezdett. Ismét elkapták, mire bevallotta, hogy AIDS-es, így megengedték neki, hogy szanatóriumban ülje le büntetését, ám különböző cselekkel innen is lelépett. Nem sokkal később az is kiderült, hogy nem is volt beteg, hashajtót és különböző gyógyszereket szedett, hogy annak látszódjon, de mire erre rájöttek, Russel árkon-bokron túl volt. A rendőrök újra a nyomába eredtek, nemsokára rá is leltek Floridában. Éppen készült átoperáltatni magát, hogy arca teljesen felismerhetetlen legyen, és nyugodtan élhesse le hátralévő életét. 144 évet róttak ki rá, jelenleg is börtönben ül. Hetente kétszer másik cellába költöztetik, a szobája két négyzetméter, és napi 2 órát sétálhat mindössze. Saját bevallása szerint nem gyűlöli a rendőröket, és már megtalálta a börtön gyenge pontját.

Nem csoda hát, ha Jim Carey óriási lelkesedéssel beszél a homoszexuális bűnöző megformálásának lehetőségeiről. "Végre valami igazán érdekes és extrém dolgot csinálhatok. Egyszerre imádtam és gyűlöltem a fiút, miközben alakítottam a szerepet." A homoszexualitás vásznon történő megjelenítéséről azt mondta: "Mikor megcsókolsz egy másik férfit, az egy kissé szúrós érzés. El kell tudnod vonatkoztatni ettől a furcsa érzéstől, a saját szexuális beállítottságodtól, és meg kell értened a szereped, mely szerint te szereted azt a másik embert. Mindegy, hogy férfiről vagy nőről van szó, a szerelem, az szerelem."



Szerző

donna.hu



Scroll to Top