Úgy egy évvel ezelőtt olvastam el Robert D. Hare „Kímélet nélkül” című könyvét, amely a pszichopaták hamis és érzelemmentes világáról ír, és megdönti azt a sztereotípiát, ami a legtöbb ember gondolataiban él ezekről az emberekről, miszerint a „pszichopata” jelentése nem más, mint egy kegyetlen tömeggyilkos, többszörösen visszaeső bűnöző, vagy egy géppuskával rohangáló őrült. Az igazság nem is áll messze ettől, ám a pszichopátia ennél mégis sokkal több és egyben kevesebb is. A pszichopata egy olyan pszichéjű ember, akit sekélyes érzelmek, én-centrikusság, felszínesség jellemez; a bűntudat, a felelősség, vagy az önkontroll pedig teljes mértékben hiányzik személyiségük komponensei közül. Számára minden érzelem formális jelentőséggel bír, nem ismeri, nem érzi a mögöttes tartalmukat; és a köztudatban a pszichopatákról élő hiedelmekkel ellentétben nem egy betegség, hanem a személyiség eltorzulása, érzelemmentessége szüli kegyetlen, hazug, sokszor emberi életeket követelő tetteiket. 

A neves pszichológus könyve különböző történeteket vonultatott fel sikeres üzletemberekről, híres orvosokról, ügyvédekről, és átlagosnak tűnő, hétköznapi emberekről, akik manipulatív módszereikkel, meggyőző stílusukkal, lenyűgöző modorukkal mások bizalmába férkőztek, gátlástalanul hazudoztak pénz, bizalmat, szerelmet eszközöltek ki áldozataikból, nem kímélve azok leli világát, önbecsülését, anyagi és testi javaikat.  

Ezt követően figyeltem fel Bartha Beatrixre az egyik kereskedelmi csatorna műsorában, ahol Kánya Kata beszélgetett vele a történetéről. Betti egy szép, beszédét hallva kétségtelenül intelligens nő, stílusa kellemes és kifinomult, sikeres a szakmájában, elismert sportoló, szerető családdal és barátokkal büszkélkedhet, így hát irigylésre méltó élete van. Szinte hihetetlen volt, mikor arról mesélt, hogy miként semmizte ki anyagilag és érzelmileg egy – mint utólag kiderült – körözött bűnöző, egy pszichopata; hogyan manipulálta fél éven át házasságot, gyermeket és gondtalan életet ígérve számára; és milyen módon döntötte romokba az álmait, bizalmát és a hitét az a férfi, akit könyvében – amit az eset után írt - Károlyként emleget.  

A könyv pedig - ami Kamu Kérő címmel jelent meg az év elején - egy sokkolóan igaz történet, annak a fél évnek a története, aminek folyamán Károly a szerelem nevében áloméletet ígért Bettinek, majd pedig fokozatosan változtatta a legrosszabb rémálommá a nő életét.  

Ő pedig mind a mai napig megfelelő alázattal, de mély nyomot hagyó keserűséggel mesél a történtekről. Buddha tanításainak követőjeként tudja, hogy mindennek célja van, és személyiségfejlődésének malmára próbálja hajtani az események által szerzett negatív élményeit. Bár az emberekbe vetett bizalmát nem vesztette el, már sokkal másabb színben látja a világot.  

Betti időközben Goda Krisztina rendezővel is barátságot kötött, aki a nő  történetéből több elemet is felhasznált a „Kaméleon” című nagy sikerű filmjéhez, mely – nem meglepő  módon - egy szélhámos férfiról szól, aki a nők bizalmába férkőzve csapolja meg bankszámlájukat. 

Károlyról, a könyvéről, a filmről, és a jelenről mesélt a vele készített interjúban. 

Az olvasók rengeteget megtudhattak rólad a könyvedből. De tulajdonképpen ki is volt Bartha Beatrix Károly, azaz a Kamu Kérő előtt?  

Egy sokat csalódott, egy biztos kapcsolatot kereső, egy család, egy gyerek után nagyon vágyó nő, aki mind a munkájában, mind pedig a sportban sikeres volt, akit sokan irigyeltek, mert senki sem tudta, hogy esténkén magányosan sírja magát álomba. Eközben reménytelenül szerelmes volt egy családos férfiba, és valahol bosszúból is nagyon férjhez akart menni. Meg akarta mutatni neki is, hogy Ő is kell valakinek, neki is lehet családi élete, szerető férje. Nem akart többé másodhegedűs lenni. 

Arról szintén olvashattunk, hogy szerető családi háttérrel rendelkezel, stabil egzisztenciát alakítottál ki magadnak. Szinte teljes idill, "csupán" egy férj és egy gyermek hiányzott a boldogságodhoz. Gondolod, hogy az eziránti és mindenek feletti vágyad, vagy az alapvető emberekbe fektetett bizalmad miatt hittél és tűrtél el mindent Károlynak?  

Mindkettő  benne volt. Próbáltam részletesen megírni a könyvben, hogy hogyan érte el azt, hogy mindent lenyeltem, mindent eltűrtem neki. Egyrészt elhittem - és ezt minden pszichopata áldozata ugyanígy éli meg -, hogy Ő mindennel csak jót tesz, Ő jó, Ő jót akar, és mindennek csak és kizárólag én vagyok az oka, és nekem kell jobbnak lennem, megértőbbnek, odafigyelőbbnek, különben nem érdemlem meg, hogy családom legyen. Másrészt nagyon közel állnak a szívemhez Buddha tanításai, a feltétlen szeretet gondolata, és a karma, mely szerint mindennek oka van, és minden a lelki fejlődésünket szolgálja. Ez utóbbit ma is hiszem, a feltétlen szeretettől viszont nagyon messze kerültem a történtek után. 

Mit volt nehezebb elviselned? Érző emberként megbirkózni a tudattal, hogy létezik effajta embertelenség, vagy nőként a megaláztatást, hogy a szerelmednek hitt férfi valójában csak a pénzedre hajtott?  

Az első. A második az egót rombolja, de nekem azzal - mert sokat meditáltam, és próbálok meditálni azóta is - nincs bajom. Felfoghatatlan volt, hogy egy „ember” – a pszichopatát én nem tartom teljesen embernek, nekem az ember szó többet takar, mint amit ők jelentenek – nem érez sem bűntudatot, sem empátiát, egyáltalán semmiféle olyan gátlása sincs, ami az emberekben benne van. A pénz elvesztése nem sokáig fájt, mert keményen dolgozok azóta is, és az pótolható. Azt viszont nehéz megbocsátani, amit a gyerekekkel és a szüleimmel tett, akik annyira szerették, és akiken úgy lépett át, mint egy eldobott csikken.

Ha jól tudom, az állásodat részben - vagy teljesen - miatta vesztetted el. Azóta sikerült talpra állnod?  

Teljes egészében miatta vesztettem el azt az állást, ami 9 évig csodálatos volt. Sokáig nem találtam azt a helyet, azt a munkát, amit úgy szerettem, de – nem akarom elkiabálni, ezért halkan mondom - ma már újra olyan munkám van, vagy még annál is jobb.

Mik azok az egyértelmű jelek, amikből szinte biztos, hogy arra lehet következtetni, hogy párunk egy szélhámos? Vagy egy szerelmes nő számára nem is létezik "egyértelmű jel"?  

Vannak egyértelmű  jelek. Olyannyira egyértelműek, hogy minden pszichopata áldozat - a szélhámosok nem mind pszichopaták, de hasonlóan „dolgoznak” - ugyanezeket éli át. Nem csak a szerelem vak, hiszen ezer más embert vert át, akik nem voltak szerelmesek belé. Tudom, hogy én magamat csaptam be, és minden áldozat a saját vágyainak, álmainak hisz inkább, az egyértelmű jeleket is megmagyarázva saját magának.

Sokszor hangsúlyoztad a könyvedben a barátaid fontosságát. Mit gondolsz, ha ők nem nyitják fel a szemed, hogyan végződött volna az egész?  

Csúnyán, nagyon csúnyán. Még ennél is rosszabbul. Bele sem merek gondolni. A rendőrség is csak annyit fűzött hozzá, hogy örüljek, hogy túléltem.

 És mi a helyzet Károllyal? Mai napig börtönben van? Kiderült róla hogy valóban pszichopata?  

Magyarországon a jog nem ad lehetőséget az áldozatnak, hogy tudja, mi történik az elkövetővel. Ma Magyarországon az elkövetőknek több joguk van, mint az áldozatoknak. Nem tudom, hol van most, személyiségi jogaira hivatkozva nem mondhatják meg, és még az ellene folyó ügyekről sem tudhatok, de még az én ügyemben hozott ítéletről sem köteles a bíróság engem tájékoztatni. Ez a mai magyar jog. Csak remélem, hogy még bent van, mert egyszer már kiengedték jó magaviseletért! A magyar jog nem foglalkozik a pszichopátiával, ezért ők nagyon hamar kikerülnek a börtönből. Ez tény. Mikor elfogtuk akkor pontosan 37 feljelentés volt ellene életben, 11 elfogató parancs, korábban kétszer tűnt el az eljárások során, a mai napig őrzöm az ügyész levelét, melyben megnyugtat, hogy minimum 1,5 évig bent lesz, de utána sem fogja engedni a szabadlábra helyezését, mert többször eltűnt. Ehhez képest alig 8 hónap múlva jó magaviseletért kiengedték. Kell ennél több bizonyíték, hogy pszichopatával állunk szemben? Mindenkit képes meggyőzni arról, hogy ő milyen rendes fickó.

Ha egy mérleg egyik serpenyőjébe beletesszük azt a csalódást, megaláztatást lelki- és pénzügyi veszteséget, ami ért, a másikba pedig azokat a dolgokat, tapasztalatokat és életszemlélet-változást, amit profitáltál az esetből, akkor melyik serpenyő fog többet nyomni?  

Természetesen a második. Mégis ha visszamehetnék, azonnal lemondanék erről a sok tapasztalatról, és szívesen élnék úgy, hogy soha ne kelljen könyvet írnom, soha ne kelljen megtudnom, milyen egy pszichopata áldozatának lenni.

 Bartha Beatrix

Utólag okosnak lenni és kívülállóként ítélkezni mindig sokkal könnyebb, mint aktív résztvevője lenni az eseményeknek. Mégis nyilván tisztában vagy azzal, hogy sokan úgy gondolják, hogy szélsőségesen naivnak vagy elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy ezt bárkinek eltűrjük. Te ezt hogyan látod?  

Parázs vitákat folytattam TV műsorban, újságcikkekben, blogoldalakon, és az eoldalamon erről. Belefáradtam, már nem akarok senkit meggyőzni az igazamról. Beláttam, hogy csak három féle ember ért meg: 1. aki már találkozott pszichopatával, 2. pszichológus vagy pszichiáter, aki tanult róluk, 3. A pszichopaták.  Két dolgot fűznék hozzá: az ügyben sértettként szereplők között vannak orvosok, gyógyszerészek, pénzügyi szakemberek, taxisok, interneten kereskedők, telefonkereskedők, önkormányzatok, kórházak, felsorolni sem tudom, olyan sok embert és intézményt átvert, szóval ennyi ember nem lehet egyszerre elvakult/naiv/szerelmes. Egyszerűen mindenki átverhető kisebb nagyobb mértékben.

Egyik jó  barátod - ő volt egyébként, aki először gyanút fogott, hogy Károllyal nem stimmel valami - Lénárt István segítségével írtad meg a Kamu Kérő című könyvedet. Mi volt a legfőbb tényező, ami írásra késztetett?  

Bementem hozzá  beszélőre. A szemembe nevetve mondta, hogy előbb kint lesz, mint gondolnám. Ekkor úgy éreztem, hogy azonnal ki kell kiáltanom ország-világnak a nevét, hogy megmentsem tőle a lehetséges áldozatokat. Hogy ezt soha többé senkivel ne tudja megtenni. Aztán lenyugodtam, én már nem vagyok rá dühös, én már nem haragszom rá. Azt szeretném, ha megmenthetném Tőle és a többi pszichopatától a világot. 

Goda Krisztina a Kaméleon című filmjét többek között a te ötleteid alapján készítette el. Hogyan jött létre köztetek az ismeretség?  

Mint említettem az előbb, hiszek a sorsban. Nincsenek véletlenek. Elkezdtem írni a könyvet, többször megakadtam, volt, hogy fel akartam adni, aztán egy hosszú futás során (mindig futás közben jönnek a legjobb ötletek) arra jutottam, hogy sajnos kevesen olvasnak, sokkal többen néznek meg egy filmet, mint ahányan levesznek a polcról egy könyvet. Elhatároztam, keresek egy rendezőt/forgatókönyvírót, hogy megfilmesítse, hogy mindenkihez eljusson. Nagyon szeretem Goda Kriszta filmjeit, ezért Ő volt az első gondolatom. Hazaérve azonnal írtam neki egy udvarias levelet, hogy el szeretnék neki mesélni egy történetet, és ha lát benne fantáziát, vigye vászonra. Kriszta udvariasan és nagyon gyorsan válaszolt, elmesélte, hogy hónapom óta dolgozik egy szélhámosfilmen, nem áll szándékában másikat készíteni, de szívesen találkozik velem, és meghallgatja a történetemet. Aztán a történet annyira lenyűgözte, hogy sok motívumot beépített, sőt vannak jelenetek, melyek egy az egyben úgy szerepelnek a Kaméleonban, mint a Kamu Kérőben, azaz a valóságban is.

Hogyan élsz manapság? Munka? Párkapcsolat? Szerelem? Házasság? Gyerek? Vagy már nem ezeknek a dolgoknak a létéhez/nemlétéhez kötöd a lelki békédet?  

Sokat fejlődtem lelkileg, és sokat visszafejlődtem párkapcsolatilag. Boldog kapcsolatban élek, de már nem foglalkoztat – vagy már nem vallom be magamnak sem - a házasság, gyerekkérdés. Végre olyan munkám van, amit imádok. Nem kuporgatok, nem tervezgetek, csak a munkámban. Amit keresek, abból boldogan élek, és sokat olvasok, sokat utazok. Kevesebbet sportolok, és többet élek. Nem, nem szoktam rá az alkoholra, sem az éjszakai bulikra.  Soha ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben. Teljesen megváltoztam külsőleg, és tanulom azt, hogy csak a most létezik. A múlt már nincs, a jövő még nincs. Most kell boldognak lenni.

Visszatérnék a legelső kérdésemhez, csak apró  változtatással: Ki is az a Bartha Beatrix Károly után?  

Boldog, kiegyensúlyozott, mai nő, aki napi 10-12 órát dolgozik, heti 3-4 edzésre jár, hétvégeken a barátaival, családjával, sorstársaival foglalkozik, és esténként olvas, lassan 40 éves lesz, és nem akar férjhez menni, de egyszer majd szeretne gyereket, de nem érdekli, mikor lesz az az egyszer. Aki boldog, mert megélte, hogy a könyve sok lányhoz eljutott. Olyan, aki nem fél már senkitől és semmitől, és nagyon boldog, amiért segíthet bajba jutott lányokon. Boldog, hogy vannak, akik a tanácsát kérik, vagy sokszor már csak a megértésétől jobban lesznek. Olyan ember, aki meg tud hallgatni másokat, és akit az élet megtanított egy örök igazságra: „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess”. Olyan ember, aki büszkélkedhet Goda Kriszta és még sok nagyszerű ember barátságával. Olyan, akiért a szülővárosában megtelt a könyvesbolt érdeklődőkkel, s akinek ma is összeszorul a torka a meghatottságtól, ha eszébe jut, hogy a könyvbemutatójára eljöttek 10-20 éve nem látott osztálytársak, tanárok, volt kollégák. Olyan „író”, aki soha többé nem akar írni, de olyan példánya van a saját könyvéből, melyet többek között Goda Kriszta, Divinyi Réka, Csányi Sándor dedikált, és akinek a neve fel van írva a Kaméleon stáblistájára a köszönetet nyilvánításokhoz, rögtön másodiknak. Olyan ember, aki megtapasztalta, hogy a családja őszintén szereti, és igaz barátai vannak, akik soha nem hagyják el. És mindez sokkal több, mint amiről valaha is álmodott! Végül, de nem utolsó sorban aki most nagyon boldog, hogy interjút készítenek vele a donna.hu oldalon, és aki most virtuálisan üdvözli az olvasókat, és mindenkinek személyesen megköszöni, hogy elolvasták a történetét, és talán a könyvét is! 

Ha szeretnétek még többet megtudni az írónőről, vagy a történetről, akkor nyugodtan keressétek fel a könyv honlapját: http://www.kamukero.eoldal.hu/

A book.hu oldalán a kötet 15%-vel kapható!

*Kovács Kata *