A kis család, mint egység akkor működik jól, ha a nagycsaládhoz kapcsolódik, de nem olvad eggyé vele. A határok szükségesek, hiszen az új családban is mindenkinek éreznie kell a maga fontosságát, nem szabad, hogy a nagyszülők, akárha akaratlanul is, rátelepedjenek, elnyomják, lelkileg zsarolják a szülőket, vagy, hogy a szülők kizsigereljék saját felmenőiket. A határoknak azonban rugalmasnak kell lenniük és ehhez szükséges, hogy mindkét fél felfogja, a gyermeknevelés nem verseny, amelyben a másikat valamilyen módon túl kell szárnyalni. Mindenki akkor jár a legjobban, ha nem a kicsi tanítgatásában látja élete egyetlen értelmét, van mellette karrier, hobbi, sport, ami lekösse, amikor aztán teret engedhet a másik fél számára.

A pici születése után közvetlenül, egy ideig jó, ha a nagyszülők egy kicsit visszafogják magukat, még akkor is, ha nehezükre esik, és arra koncentrálnak, hogy ott legyenek, ha szükség van rájuk, de nem nyomulnak. Ilyenkor hagyni kell az újonnan született családot összekovácsolódni. Arra kell gondolni, nekik ez a csoda már megadatott és, milyen fontos volt ebben az időszakban a nyugalom és az intimitás. Úgyis eljön az idő, amikor a szülőknek már nincs annyi ideje, vagy szeretnének egy hétvégét kettesben tölteni. Fontos, hogy mindenki a családi egyensúlyt, a gyerekek jóllétét tartsa szem előtt, amihez szükséges, hogy ténylegesen minden a kicsik érdekében történjen, hogy ne eszközök legyenek saját boldogságunk eléréséhez. Ehhez olykor tudni kell háttérbe vonulni is és bizony esetenként feladni a harcot az igazságért, sokszor fontosabb a szeretet. Mindez persze csak akkor működik jól, ha mindkét fél érzi, és eszerint jár el. A problémákat viszont a legjobb azonnal tisztázni, a szőnyeg alá söpörve csak gyűlnek, gyűlnek és sokkal drasztikusabban fognak kitörni. Ha a szülőknek valami nagyon az elveibe ütközik nem szabad engedni, a nagyszülőknek azzal tisztában kell lenni, hogy a végső döntés mindig a fiataloké, nekik már megvolt a maguk sansza, itt csak kiegészítő tevékenységet végezhetnek, de egyáltalán nem elhanyagolható szerepük fontossága. A nagyszülő pont azért, mert igazán komoly felelősség az unokával szemben nem terheli, talán a munkahelyen sem éri már annyi stressz, nem kell állandóan naprakésznek lennie, például sokkal felhőtlenebbül tud játszani, mint egy szülő. Az idősebb generációnak is meg kell mondani, ha valami nagyon nem tetszik, egyet azonban ne felejtsünk el, sose gátolják tetteink a fiatalok boldogságát.

Fontos, hogy mindkét fél elismerje egymás kvalitásait, hozzuk tudomására egymásnak, ha úgy gondoljuk a másik valamit jól csinált, azt is, ha még nálunk is jobban, és ne szégyelljünk hasonló esetekben az ő módszere szerint eljárni. Ezzel növeljük a kapcsolatban a bizalmat és szárnyakat adunk a másik félnek, aki ezek után sokkal inkább azon lesz majd, hogy visszaadja a kölcsönt. Egy gyereknek pedig az a legfontosabb, hogy szeretetben, békességben és megértésben nőjön föl.

Kapcsolódó cikkek:

$$435$$