Ragyog a júliusi nap. A fák ágain apró madárkák boldogan repdesnek a napfényben.

A szoba ablakán besuhan a nyár illata, bukfencet vet a narancsszínű szőnyegen, majd felfut a hófehér falon és a csilláron köt ki.

Anna mosolyogva figyeli a fény játékát.  Hirtelen eszébe villan, hogy a fia újdonsült párjának ma van a születésnapja.

Úristen, majdnem elfelejtkeztem róla – gondolja magában.

Mivel is lepjem meg? Vásároljak neki valamit?  

Egy mai fiatalnak nehéz eltalálni az ízlését, és különben is, valami mást szeretne adni. Valami személyeset.

Arcán pillanatnyi öröm suhan át, és hangosan felkiált: Megvan! Sütök neki egy tortát.

Gondolatai már száguldanak is. Citrom, csokoládé, vanília, oroszkrém, grillázs, dobos, mandula vagy valamilyen gyümölcsös? Felpattan a fotelból, siet a kamrába megnézni, milyen hozzávalókat talál otthon.

Hirtelen eszébe jut, mintha hallotta volna már, menye a Fekete Erdő tortát kedveli. Gondolatait rögtön tett is követi, s máris hozzáfog a torta elkészítéséhez. Közben bekapcsolja a sütőt, és 180 fokra állítja be a hőmérsékletet.

Tojás, liszt, cukor, narancshéj, kakaópor. Egy kis őrölt diót is a masszába kever. 

Nem tudja megállni, hogy bele ne nyalakodjon. Ujjával kiemel belőle egy diónyit, s élvezettel a nyelve hegyére keni. Hmmmm, de fincsi – mondja hangosan. Szinte keringőt jár a kezében a fakanál, ahogyan a tortakarikába belekeni a masszát.

Betolja a sütőbe, majd beállítja 20 percre az időmérőt.

Addig iszom egy kávét – gondolja magában. A gőzölgő kávéval visszamegy a szobába és belehuppan a fotelbe. Élvezettel szürcsölgeti a zamatos kávét, miközben régi emlékek jutnak eszébe. Hol is ittam egyszer azt az isteni ír kávét, aminek a zamatát még most is érzem a nyelvem hegyén? Igen, már emlékszem, Gyulán volt, egy kirándulás alkalmával, egy cukrászdában. Kellemes merengéséből hangos csörgés riasztja fel.

Hohó! – készre sült a tortalapom. Kisiet a konyhába, és kiteszi hűlni az aranyszínűre sült tortalapot, aztán hozzáfog a tejszínkrém elkészítéséhez.

Hangos zajjal dolgozik az elektromos habverő, ezért nem hallja, amint nyílik a bejárati ajtó.

– Csók! – köszönnek rá gyermekei. – Péter, a fia és Ági, a menye. S ő szinte összerezzen a meglepetéstől, de máris mosolyra húzódik az ajka, és megöleli a fiatalokat. A szülinapos összecsapja tenyerét és kérdi:

– Kinek készül a torta?

– Neked kislányom!

Ági leül az asztal mellé és nézi, ahogyan háromfelé vágja Anna az illatos piskótát, aztán rubinvörös meggylekvárt simít rá, jöhet a hófehér tejszínkrém, majd a meggyszemek. Ráteszi az újabb lapot, és újrakezdi. Még egy lap, aztán körbevonja a krémmel.

Csillagcsövet vesz elő, és megkezdi a torta tetejét díszíteni, közben vérvörös meggyszemeket és olajzöld mentalevelet készít elő a díszítéshez.

Közben rápillant az asztalnál ülő szülinaposra.

Akkor veszi észre, hogy annak szemében könnyek csillognak, s lassan legördülnek az arcán.

– Mi történt, csak nincs valami baj? – kérdezi Anna.

– Nem, nem, csak nekem még soha senki nem sütött tortát – feleli Ági, és letörli a majdnem lecseppenő könnyeket.

Anna meghatódva öleli át, miközben Ági könnye elmázolódik az arcán. Annát csodálatos érzés keríti hatalmába, mellkasában furcsa feszülést érez.

Boldog.