Berohantam a szobába és közéjük vetettem magam. Iszonyatos zavar támadt. Mindketten próbáltak magukra rángatni valamit és közben velem kiabáltak, hogy azonnal menjek a szobámba. Testvérem nincs, így egyedül, kétségbeesetten sírtam át az éjszakát. Napokig kerültük egymást szüleimmel. Nőgyógyász apám szinte beköltözött a klinikára, gyógyszerész anyám pedig sokat aludt, azt hittem, beteg. Mai fejemmel már tudom, anyám problémaivó volt, valamilyen ürüggyel táppénzre ment, és végigitta ezeket a napokat. Nekem odavetette, menj a nagyanyádhoz. Az apai nagyanyám ugyanabban a házban lakott, mint mi, így nem volt nehéz odamenekülnöm.

Nagyanyám egyébként is szeretett nekem mesélni fiatalasszony éveiről, amit mindig ijedt borzalommal hallgattam. Ott kezdődött, hogy nagyapám „megerőszakolta” őt a nászéjszakájukon. Ettől kezdve pokollá vált az élete. Korábban nem tudtam mit jelent megerőszakolni valakit, azt hittem, megverte őt. Most rákérdeztem, rosszat sejtve, hogy is történt az eset. Ő szorosan magához ölelt, amikor megtudta, miért kérdezem, és azt mondta, szegény kicsikém. A nagyanyám negatív tapasztalatán keresztül világosodott meg előttem a nemi kapcsolat lényege. Nagyapám egyébként is nagytermészetű ember volt, sokat járt bizonyos nőkhöz, de nagyanyámat is meg-megdöntötte. Ezt nagyanyám undorral vette tudomásul és kötelesség szerűen viselte el. Mindig azt magyarázta nekem, hogy egy lánynak a legnagyobb értéke a szüzessége, azt mindenáron védenie kell. A házasság az egyetlen állapot, amelyben ez a „törvény” megszeghető. Azonban mindig azt hangoztatta, micsoda megaláztatás és fájdalom jár a házasélettel. Hát még a szülés micsoda rémálom! Az ember nem tudja, hogy élve vagy halva találja a következő pillanat, mondogatta.

Egyre jobban félni kezdtem a másik nemtől és a velük való bármilyen kapcsolattól. Egészen idáig nem volt különösebb problémám, szerettem a szakmámat, az irodalmat, jártam mindenféle kulturális rendezvényre, amikor találkoztam Vele. A találkozás mindkettőnkre a felismerés erejével hatott, mintha már régtől fogva ismertük volna egymást. Bár ő híres ember én meg egy szürke kis egérke vagyok, attól a naptól kezdve állandó SMS kapcsolatban voltunk. Hol egy szép versidézetet, hol egy kedves gondolatot, hol egy saját versrészletet küldött nekem.

Nagyon megijedtem. Megjelenésében igencsak macsós, magabiztos, körülötte mindig rengeteg a nőismerős. Mégis sokszor engem vitt haza a kocsiján és én szép fokozatosan beleszerettem. Ez egy plátói szerelem, sokszor úgy érzem, viszonzásra talál, máskor meg azt, hogy nem jövök be nála. Annyira felajzott, hogy maszturbálni kezdtem. Ettől viszont lelkiismeret furdalásom van, mivel vallásos nevelésben részesültem.

Mit csináljak kedves Donna? Valljam be neki a szerelmemet, vagy próbáljam elfelejteni? Félek, hogy az önkielégítést nem fogom tudni abbahagyni. Mit tanácsoltok?

Anna

(nem valódi név, a levélíró kérte, hogy kiléte titokban maradjon, természetesen a fotók is csak illusztrációk– a szerk.)