Magyar sztárrendező Hollywoodban

2010. 08. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bizonyára Ti is szeretitek az akcióval dúsított filmeket, azokat, amelyektől izgalomba jövünk, és azt találgatjuk, hogy vajon mi leselkedik ránk egy sötét erdő mélyén. Ebben a moziban pont ezt kapjuk, tökéletesen megalkotott közegben, remek színészi játékkal. Antal Nimród most sem hazudtolta meg magát és egy igazán jó mozit készített, büszkék lehetünk rá.

A történet a következő. Elit, nemzetközi harcosokból álló csapat egy különös bolygón találja magát. Nem tudják, hol vannak, nem ismernek senkit, de még egymást sem, szabad prédák. Egy orvost leszámítva, mindegyikük gyilkos, kommandós, elítélt, bérgyilkos vagy Jakuza tag. Ragadozók, legalábbis a Földön azok voltak, de itt, ezen az idegen bolygón a Ragadozók játékszerei.

A Ragadozók tulajdonképpen az evolúció működését mutatja be, vagyis azt, hogy mindig a legerősebb marad életben. Itt a filmben ez azt jelenti, hogy a legvonzóbb színésznek van a legnagyobb esélye az életben maradásra. Ez pedig nehéz kérdés, hiszen a filmben több igazán sármos sztárt is találunk.

Habár a magyar származású Adrian Brody nem éppen az ilyen filmekben szerzett népszerűséget magának, ebben a moziban igazán remek alakítást nyújt. Egy keveset beszélő, szálkásan kigyúrt zsoldost játszik, aki a küzdelem végén megmenti a lányt, és talán az érte rajongó női szíveket is bevonzza a mozikba, Laurence Fishburne és Topher Grace mellett.

A sztoriból természetesen most sem maradhatnak ki a jól bevett hollywoodi klisék. Ilyen például a komikus figura, akit az elítélt karaktere személyesít meg, illetve van egy női harcos is aki azért a nagy küzdelemben kicsit képes elcsavarni a férfiak fejét.

Alapjában véve ez a film nem igazán tekinthető egy könnyű, nyáresti szórakozásnak, de ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, aki szereti a „menekülős, darabolós” mozikat. A nőknek a férfi szereplők miatt, a férfiaknak a kultikus történet miatt. Aki pedig nem látta az előző részeket az se keseredjen el, mert azok ismerete nélkül is élvezhető a mozi. 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top