Michael Douglas gégerákban szenved!

2010. 08. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Michael Douglasnak mostanában nem kedvez a szerencse. Azok után, hogy nem is olyan régen bíróság elé állították a fiát, Cameront kábítószer-kereskedelem gyanújával, majd el is ítélték (öt év letöltendő börtönbüntetést kapott), újabb csapás érte a családot.

Külföldi források szerint a nagynevű színész néhány héttel ezelőtt berekedt, majd panaszkodni kezdett, hogy egyre nehezebben tud beszélni és nyelni is. Nem sokkal később a tünetek okára is fény derült: a 65 éves művésznél torokdaganatot diagnosztizáltak. Az első hírek még arról szóltak, nincs komoly baj, a daganat jóindulatú, ám az előírt nyolchetes kemoterápia és sugárkezelés nem erre engednek következtetni. Az orvosok a legutóbbi nyilatkozatok szerint a szinkronkezeléssel a gégeműtétet próbálják elkerülni. Így van ugyanis a legtöbb esély arra, hogy az előrehaladott állapotban lévő rákos daganata ellenére is megtartsa hangját, mely egyik legfontosabb munkaeszköze is.

 Michael Douglas és neje, Catherine Zeta-Jones

Douglas, hogy a találgatásokat elkerülje, maga is kiadott végül egy nyilatkozatot. Elmondása szerint - annak ellenére, hogy évtizedek óta kemény dohányos – optimistán néz a jövőbe. Legnagyobb példaképe, édesapja lebeg szemei előtt, aki élete rengeteg megpróbáltatása ellenére még 93 évesen is teljes életet tudott élni. Kirk Douglas is átélt hasonló traumát: 1996-ban szélütés érte, aminek hatására elvesztette a beszédképességét. Színészként akkora trauma volt ez számára, hogy sokáig foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata is. Későbbi nyilatkozataiban közzé tette, hogy folyamatosan az járt az eszében, vajon mit érhet egy színész, ha nem tud beszélni? Hiszen a némafilmek kora már rég lejárt. Azonban az utolsó pillanatban, pisztollyal a szájában képes volt átértékelni az életét, így végül újra tudta kezdeni.

 Apa és fia

Michael Douglasnak orvosai szerint sokat kell még szenvednie, és bár nagy eséllyel túléli majd, együtt kell élnie a gondolattal, hogy bármikor kialakulhatnak újabb szövődmények. Ám ennek ellenére nem szabad feladnia. Ha a kezelések jól sikerülnek és eredménnyel járnak, minden esélye megvan a normális életre.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top