A legtöbb pár attól tart a leginkább, hogy a kapcsolatuk óhatatlanul tönkremegy, mihelyt összeköltöznek.

Tamás úgy gondolja, hogy a házasság illúziója sokkal szebb a valóságnál, amit a szülei közös életében látott. „ A szüleim házassága nem volt túl boldog, és amikor tizenhárom éves lettem, el is váltak. Félek az együttéléstől, úgy érzem ezt is örököltem tőlük, mint apám sűrű barna haját, vagy anyám orrát.” Az igazság azonban az, hogy még ha el is tanulta Tamás a szülei viselkedésmintáit, ezeket az idők folyamán meg lehet változtatni, ha elhatározná, hogy ne úgy éljen, mint a szülei tették.

Ma különösen felértékelődött az önállóság és a függetlenség. Mégis megtanuljuk, hogyan kell függő viszonyban élnünk másokkal. Ebből ered az elkötelezettség félelme, hogy életünk irányítása a párunk, egy másik ember kezébe kerüljön. Ha a pasinknak nem akarózik elköteleznie magát, lehet, hogy az rémiszti el, hogy úgy érzi, már függőségbe került velünk, és azt képzeli, hogy irányítani próbáljuk majd. A gondolat, hogy elveszíthetik az önállóságukat, és egész életük kicsúszhat a kezükből, akkor is ijesztő egy férfinek, ha igazán szeretnek egy nőt.

Marci bevallotta, hogy azért vetett véget a kapcsolatainak, még mielőtt túlságosan elmélyült volna, mert nem akarta, hogy barátnői megismerjék valódi arcát. „ Tudom magamról, hogy gyakran türelmetlen és indulatos vagyok, ami elriasztaná a lányokat. Jobb, ha nem ismerik meg ezt az arcomat, és még előtte lelépek...” Marcit ‒ amikor gyerek volt ‒, sokszor azzal büntette anyja ha indulatos volt, hogy nem szólt hozzá. Később a lányok is így tettek, ezért kialakult benne, hogy nem fejezheti ki szabadon az érzéseit. Ez persze szorongásokat okoz benne, és inkább menekülőre veszi, mielőtt újra átélné ezeket a nyomasztó érzéseket.

Mindenki ismeri azt a férfi típust, amelyik képtelen leválni a szüleiről. Még negyven körül is szüleivel lakik, ha esetleg el is költözött, naponta hazajár a mamájához vacsorázni. Talán velük a legnehezebb, méghozzá azért, mert nemcsak ők a ludasak abban, hogy ez így alakult, hanem a szülők, de főleg az anya az, akinek lelkén szárad, hogy a fia sosem nő fel. Így az elköteleződést, és a felelősség vállalást valami rémisztő dolognak tartják, és kisfiú módjára menekülnek tőle. Az egyedül élő anya bűntudatos fia szintén ebbe a kategóriába tartozik. Neki pusztán attól lelkiismeret furdalása támad, hogy közel kerül máshoz is az anyján kívül. Valakivel „elköteleződni” pedig egyenesen a mama elleni bűnnek számít.

Végül említsük meg az aggodalmat ‒ és természetesen ez sem csak a pasikat foglalkoztatja ‒, hogy képtelenek lesznek nemet parancsolni maguknak, ha valaki mást megkívánnak. A pszichológusok szerint azok a férfiak (és nők), akik élnek ezzel a lehetőséggel ‒ vagyis megcsalják barátnőjüket, feleségüket ‒, rendkívüli módon szoronganak a túlságos közelségtől, és ezt a szorongást kapcsolatukon kívüli szexszel enyhítik.

Nem egy oka lehet tehát annak, hogy miért félünk a párkapcsolat kialakításától. Ha tudatára ébredünk és ébresztjük a szeretett pasit azoknak a félelmeknek, amelyek visszatetszővé teszik számunkra a „monogámiát” és világosan látjuk mitől is tart a férfi, akkor megtettük ez első lépést afelé, hogy valamelyest úrrá legyen a félelmén. És ismerjük be neki őszintén, hogy bennünk is élnek hasonló érzések.

Kapcsolódó anyagok:

$$2200$$