A javasolt tornagyakorlatok között szerepelt a láb és a kar hajlítása, nyújtása, emelése, lendítése, a „bicikliztetés”, tapsoltatás nyújtott karral a mellkas előtt és a fej fölött, hasizomgyakorlatként felültetés kézen fogva, a láb erősítésére felállítás, járni tanításhoz hívogatás és vezetése kézen fogva.

Voltak különbségek a tanácsadásban, abban azonban valamennyi tanácsadó megegyezett, hogy a kezdeményezés a felnőttől indul ki, ő végeztet el a passzív vagy általa aktivizált csecsemővel bizonyos mozdulatokat, vagy – a valamivel jobb esetben – megkísérel kedvet tenni neki bizonyos mozdulatok elvégéséhez.

A 60-as évek táján egy időre megritkultak az ilyen fajta tanácsok, de kezdik ismét reneszánszukat élni. Hazánkban és külföldön is egymás után jelennek meg cikkek, könyvek, TV-filmek a csecsemőtornáról, és némileg átszínezve ugyan – a gyermek aktivitására és együttműködésére is hivatkozva – lényegében a régi tanácsokat ismétlik meg.

A csecsemőtorna nem mindig hasznos. Különösen káros, ha napi néhány perces tornával szeretnénk helyettesíteni a gyermekek szinte egész napának kitöltésére hivatott szabad mozgás feltételeinek megteremtését.

Nem kell tornáztatni, sem  közvetlen tanítással, sem közvetett serkentéssel befolyásolni a szokásosnál lassabban fejlődő, de egészséges csecsemő mozgásfejlődését sem. Az alkatánál, veleszületett adottságánál, esetleg koraszülöttségénél fogva lassabban fejlődő gyermeknek több időre van szüksége a mozgásfejlődés egyes szakaszaiban.

Ezeknek a periódusoknak a megrövidítése éppen olyan káros, sőt sokszor még károsabb, mint a mozgékonyabb, gyorsabban fejlődő csecsemők esetében. Ha azon aggódunk, hogy elmarad a kortársaitól, olyan helyzetekbe hozhatjuk, vagy olyan mozgásokra késztethetjük, amelyeknek felvételére és megváltoztatására még nem képes, akkor nemhogy mozgékonyabbá, hanem önállótlanabbá és passzívabbá tesszük őket. Önálló kezdeményezés és próbálkozás helyett a felnőttek segítségét fogja várni, s a számára önállóan elérhetetlen testhelyzetben a mozgásfejlődés legfontosabb tényezőjétől, magától a mozgástól, a sokrétű mozgás gyakorlásának lehetőségétől fosztjuk meg.

Csak a beteg, mozgássérült csecsemőnek van szüksége speciálistornára. Az ő tornája azonban gyógytorna, gyógyító eljárás, amelynek individuális előírása orvosi feladat, kivitelezése, pedig speciálisan képzett szakember, gyógytornász kezébe való.

Egészséges gyermek tornáztatására csak az alapmozgások elsajátítása után, legkorábban kétéves kor körül kerülhet sor.

A testnevelő foglalkozás csak akkor töltheti be a szerepét, ha a gyermek önkéntesen vesz benne részt, s ha nem a teljesítmény elérése a cél, s főleg, ha a foglalkozáson a gyermekek mozgással töltik az időt s nem arra várva, hogy rájuk kerüljön a sor.

Szakszerűtlen irányítás esetén könnyen előfordulhat, hogy az erejüket, ügyességüket vagy vállalkozó kedvüket, meghaladó feladatot kell elvégezniük. Ilyenkor a szép, harmonikus, óvatos, és biztonságos mozgás helyett rossz koordinációval, ügyetlen, görcsös testtartásban mozognak. Ugyancsak a mozgás merevségét, diszharmóniáját eredményezheti, az egy-egy mozgásfeladat elvégzésére adott technikai tanács (hova tegye a kezét, a lábát, hogyan tartsa a fejét, stb.)

A szülők bízzák a gyerekre a megoldások részleteit úgy, hogy több megoldás között is választhasson. A felnőtt segítsége (pl. ha megfogjuk a kezét, lábát, segíti az egyensúly megtartását, az átfordulást, stb) leszoktatja arról, hogy saját képességeire támaszkodva, magában bízva, egyre nehezebb feladatokat tűzzön maga elé, és oldjon meg.

A manuális segítség néha veszélyes is lehet, ficamhoz, ránduláshoz is vezethet. Ha egy gyerek olyan helyzetbe került, hogy önállóan nem tud szabadulni belőle, akkor emelje fel a felnőtt, helyezze a földre, kiinduló helyzetbe, de ne segítse befejezni a félbe maradt mozgást.

A mozgásban bizonytalan, gátlásokkal, félelemmel küzdő, ügyetlenül mozgó gyermek akkor lesz ügyesebb, ha gátlásai, félelmei csökkennek. Ezt nem lehet bátorságra biztatással, még kevésbé a többiek bátorságára hivatkozással elérni.

A gyermek csinálja azt, aminek megoldására képes, és nyugodtan vállalkozik, hogy ő is örülhessen a mozgásnak, s eredménynek érezze a saját teljesítményét, ami majd újabb sikerekre ösztönzi.