Ilyenkor megesik, hogy a bánatos melódiák is csak fokozzák ezt az érthetetlen derűt. A szokatlan hangulat néha napokig eltart, legtöbbször azonban nem több egy langymeleg tavaszi fuvallatnál. Persze, mondhatjuk, hogy egy új szerelem ennél jóval többre képes, hogy olyankor az ember hónapokig a fellegekben jár, a jól ismert rózsaszín szemüveggel az orrán, de egy másik ember iránti szenvedély, vonzalom – vagy szólítsuk bárminek is – még mindig könnyebben felfogható a racionalitás talaján. Hogy a szerelem és a ráció, hogy fér meg egyetlen mondatban? Nos, az érzelmeket is meg lehet közelíteni tudományos alapokról, a vonzalmat foghatjuk egyszerűen a hormonokra. Azt mondják, biológiai szempontból a szerelem nem sokban különbözik egy tábla csokoládé elfogyasztásától. Természetesen mi – olykor túlontúl ábrándos lélekkel megáldott nők – ebben nem hiszünk. De be kell látnunk, lényegesen egyszerűbb felfognunk, miért tesz boldoggá bennünket az érzelmi bódultság, a tény, hogy valakihez tartozhatunk, mint azt megérteni, miért is mosolygunk elégedetten az őszi platán sor egyetértő susogására. Ha ismerős az utóbbi helyzet, nem feltétlenül kell megijedni. A semmiből jött derűs pillanatokkal nem szükséges elszámolnunk senkinek. Sőt még csak megmagyarázni sem érdemes, egyszerűen venni kell egy mély levegőt és néhány halk sóhaj, meg egy halvány mosoly közepette „bele kell törődni” ezekbe a minden racionalitást mellőző villanásokba. Mert jók. Mi több, ha elég nyitott szemmel járunk a világban, és pszichénk elé sem vonunk áthághatatlanul magas falakat, egyre több ilyen „természetfölötti” élményben lehet részünk. Ezekhez a hétköznapi „most jó” impressziókhoz gyakran nem kell több, mint egy baráti beszélgetés, egy városi létformából kiszakadt nap, egy pohár bor, zene, színház, egy jó könyv vagy egy megszokott útvonalról letérő séta. Ki ne érezte volna még egy hosszú évek óta nem énekelt dal közben a tábortűz hunyorgó fénye mellett, hogy mondhatnak bármit az „okosok” a világ igenis jó mederben folyik. Persze az efféle pozitív gondolatfoszlányok mindössze egyetlen pillanatot ölelnek fel. Vagy legfeljebb az aznap estét. És rendszerint legyintünk is rá egy jó nagyot, múló nosztalgiaként vagy a kamaszkor eltévedt szikrájaként tekintünk rá. Pedig ezekből a nüansznyi morzsákból igenis várat lehet építeni. Nem túl nagyot, de, ha ügyesek vagyunk kényelmesen bevackolhatjuk magunkat. Nem azért, hogy hiú ábrándokba ringassunk magunkat vagy, hogy kizárjuk a külvilág zavaró zajait, mindössze azért, hogy egy kicsit többet nevethessünk, hogy könnyebben vegyük az akadályokat, hogy legyen elegendő belső muníciónk. És teljesen felesleges ezeket a pillanatokat bolond bódulatként definiálni, csak azért mert nem leljük a hangulat okát, s képtelenek vagyunk megmagyarázni. Bőven elég, ha érezzük.