Ez nem áprilisi tréfa. A Vezúv lábánál valóban pikáns maradványokat rejtett az időszámításunk szerint 79-es kitörés következtében aláhullott méteres hamuréteg, ami szabályosan konzerválta Pompejit, melynek maradványaira 1748. április 1-jén bukkantak rá.

Még belegondolni is hátborzongató, min mehettek keresztül életük utolsó perceiben, óráiban a város lakói, akikre derült égből villámcsapásként zúdult alá forró hamujával, milliónyi kisebb-nagyobb kövével a katasztrófa. A tragédiának azonban van egy másik oldala is: megőrzött egy szeletet a régmúltból, nevezetesen a Római Birodalomból.

Ennek a múltnak a darabkáira először a 17. század végén bukkantak rá véletlenül egy föld alatti csatorna ásásakor. Azonban ezek az emlékek nem kerültek be a köztudatba. Néhány évtized múlva újabbak bukkantak fel, a Vezúv kitörése által szintén letarolt Herculaneum romjaiba botlottak bele a munkások egy palota alapjainak a kiásásakor 1738-ban. Pompejit kereken egy évtizeddel később találták meg a Rocque Joaquin de Alcubierre spanyol hadimérnök által vezetett ásatások révén.

Utcák, házak, használati tárgyak, emberek – mintha egy gonosz boszorka megfagyasztotta volna az időt a vulkán lábánál, olyan megdöbbentő épségben került elő mindez a föld alól. Nyomukban egy nyüzsgő város rajzolódik ki, ahol sírtak, nevettek, ettek, ittak, aludtak, dolgoztak az emberek – na meg a testi örömöket se vonták meg maguktól.

Utóbbinak számos ékes bizonyítéka került napfényre az ásatások folyamán. Még a háztartási eszközök egy része is erotikus díszítéssel bírt, jól tükrözvén, hogy a Római Birodalom, és így Pompeji falain belül is jóval szabadosabb erkölcsök dívtak, mint a Róma bukását követő középkorban.

A nápolyi Nemzeti Múzeumba került pikáns freskók, tárgyak sokáig vita tárgyát is képezték, a tárlatot I. Ferenc nápolyi-szicíliai király az 1800-as évek elején erkölcsromboló hatása miatt bezáratta, és ettől kezdve egészen 2000-ig csak hellyel-közzel volt látogatható. Kiskorúak azonban még ma is csak nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

Az egykori fürdő, mely a római szokással ellentétben koedukált volt, a pornográf kategóriába minden túlzás nélkül besorolható dekorációval dicsekedhetett: falát mozgalmas szexjeleneteket ábrázoló képek díszítették. Volt itt minden, mibe még a 18 éven felüliek is belepirulnak: egymást kényeztető hölgyek, orális örömök, csoportos hancúr…

Egyesek szerint az ábrázolások tulajdonképpen ókori plakátok voltak, a fürdő emeletén igénybevehető szexuális szolgáltatásokra hívták fel a figyelmet. Nem tudni, valóban ezt a célt szolgálták-e a képek, ám az biztos, hogy a városban több szexuális kielégülést elősegítő intézmény is működött. A legnagyobb a Lupanare (jelentése: bordélyház) volt, melyben 10 szoba várta a vendégeket. Valószínűleg nem az egész éjszakásakat, sokkal inkább a gyors örömökre vágyókat, hiszen a helyiségek elég kicsik voltak, berendezésük mindössze egy kőágyból állt, melyre rádobtak egy matracot. Továbbá a kopásnyomok alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a kliensek még a lábbelijüktől se szabadultak meg akció közben. Nem hangzik túl romantikusan, és nem is volt az, főleg nem az itt „dolgozó” rabszolganők számára. Azonban tény, hogy az embereknek mindig is voltak, vannak és lesznek bizonyos vágyai, melyek így vagy úgy mindig is felszínre törtek, átszőtték kultúránkat, hétköznapjainkat.