Isteni férfiak

2011. 04. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Cikkünk első részéből megtudhattad, melyik görög istennő lakik benned. Jean Shinoda Bolen azonban gondolt a férfiakra is, hiszen ezek az ősi minták bennük is működnek, csak épp Zeusznak, Apollónak, Hadésznak és egyéb görög isteneknek nevezik őket. Kíváncsi vagy, hogy a párodban melyik görög isten munkál? Esetleg a fiadat, az édesapádat vagy a főnöködet szeretnéd jobban megérteni? Böngészd át a jellemzéseket és biztosan ráismersz valamelyikben, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy több isten befolyását is felismered benne. Minél összetettebb személyiség ugyanis valaki, annál többféle isten hat rá: a különböző helyzetekben és az élet különböző területein más-más minta aktivizálódik.

A nőkhöz hasonlóan a férfiak pszichéjében is rejtőzik egy vagy több görög isten, ami befolyásolja a személyiségüket, a munkájukat és a kapcsolataikat. Léteznek olyan férfiak, akik születésüktől életük végéig egyetlen isten befolyása alatt állnak, de az is nagyon gyakori, hogy életszakaszonként más-más isten aktivizálódik. Fiatal felnőttkorban általában Hermész vagy Dionüszosz uralkodik a legtöbb férfin, az apaság sok esetben aktivizálja Zeuszt, az időskor pedig gyakran Hadész uralma alatt áll. Ugyanígy a társadalmi tényezők is hatással vannak rá: egészen más isteneket aktivizál egy partiarchális és egy liberális társadalom. És persze az is rendkívül fontos, hogy a családi elvárások melyik isten kifejlődését támogatják és melyiket nyomják el.

Az elmélet megalkotója szerint nyolc görög isten élhet és munkálkodhat a férfiakban.

Zeusz

Főisten, az istenek és a mindenség királya, az ég és a villámok ura. Az ilyen típusú férfinél az irányítás, a hatalom és a birtoklás a kulcsszó. A szerelemben és a munkában is ez motiválja. Igazi nőcsábász, szeret hódítani és általában sikere is van a nőknél, de rendszerint nem jó szerető és hosszú távú partnernek sem ideális. Inkább trófeaként tekint a megszerzett nőre, és kapcsolatai főként a külvilágnak szólnak. Nem erőssége ugyanis az intimitás, a figyelem és a gondoskodás. Ha megházasodik, elsősorban szövetségest keres, nem romantikus partnert, és általában jobban érdekli a munkája, mint a családja, és a monogámia sem igazán jellemző rá. Tekintélyéhez azonban ragaszkodik, a családban is ő az irányító, hozzá kell alkalmazkodnia minden családtagnak. Gyerekeit anyagilag támogatja, de ugyanolyan távolságtartó velük, mint a feleségével, és elvárja, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő fütyül. Mivel mindene a hatalom, szinte a paranoia szintjéig bizalmatlan.

Poszeidón

A tenger istene, de hatalma kiterjed a folyókra és a tavakra is. Heves vérmérsékletű, ösztönös és erőszakos férfi az, aki Poszeidón befolyása alatt áll. Számára a szexualitás a legfontosabb, épp ezért kapcsolataiban kevéssé figyel partnere lelkére és igényeire, nem tudja kordában tartani vágyait és ösztöneit. Ha valakit kiszemelt magának, nem törődik az ellenállásával, minden eszközzel igyekszik megszerezni, épp ezért ez a típus gyakran követ el nemi erőszakot. Ha házasságra adja a fejét, az őszinte érzéseken alapul, nem csak szexuális vonzalmon, de az ilyen típusú férfiak házassága gyakran végződik válással, ugyanis általában képtelenek azokat az érzelmi mélységeket átélni, amik egy tartós kapcsolat fenntartásához és működtetéséhez szükségesek. Intenzív, heves személyisége miatt a munkában kevésbé sikeres, hiszen nem tud uralkodni az érzelmein, ezért gyakran keveredik konfliktusba. Ritkán fordul elő, hogy karriert csinál és megvalósítja önmagát. Általában akkor ér el sikert, ha heves és intenzív energiáit kreatív területen kamatoztathatja. Fontos azonban az állandó pozitív visszajelzés, a megerősítés, ugyanis önbecsülése gyenge lábakon áll. Ha ezt nem kapja meg, könnyen feladja.

Hadész

Az alvilág ura, a holtak istene. Az a férfi, aki Hadész befolyása alatt áll, igazi magányos farkas. A nők körében általában nem túl népszerű, az ismerkedés és a kapcsolatteremtés nehezen megy neki, ezért gyakran magányosan éli le az életét, de ez nem igazán zavarja. Ha mégis megtalálja a párját, harmonikus, mély és tartós kapcsolatot alakít ki, bár érzelmeit nehezen mutatja ki. A szexualitást testi és spirituális értelemben is mélyen átéli, így partnerének is intenzív élményt szerez. A családja jelenti számára az első és legfontosabb közösséget, valódi háttér és támasz a Hadész férfinak, mert nagyon kevés barátja van. Nehezen illeszkedik ugyanis be, és minden társaságban kicsit kívülálló, megközelíthetetlen. Magának valósága miatt a munka világában sokszor kudarcot vall, ritkán épít karriert.

Apollón

A rend, a ragyogó Nap, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek és az íjászat istene. Az Apollón férfi igazán ragyogó: intellektuális beállítottságú, vonzódik a művészetekhez, sokszor tehetségesen gyakorolja is őket, könnyedén épít karriert és népszerű a társaságban. Az egyetlen hiányossága, hogy az érzelmekkel igencsak hadilábon áll: kifejezetten hideg személyiség, akiben a szenvedélynek a szikrája sincs meg. Vonzó férfi, ezért a nők versengnek a kegyeiért, mégis nehezen esik szerelembe. Kedveli az intellektuális, sikeres nők társaságát, akik szellemi partnerei lehetnek, kapcsolataiban a versengés komoly szerepet kap, ugyanis ez inspirálja, mégis inkább konzervatívabb, a hagyományos szerepeket vállaló nőt vesz feleségül. Mivel inkább intellektuális típus, az erotika nincs központi helyen az életében, és nem igazán szenvedélyes szerető. Általában jó apa, bár a gyereknevelést és a háztartással kapcsolatos teendőket hajlamos a feleségére hagyni és az érzelmi hidegséget gyermekeivel szemben sem tudja félretenni.

Hermész

Elsősorban az istenek hírnöke, de ő a pásztorok, az utazók, valamint a súly- és hosszmértékek istene. Emellett közismert furfangjáról és ravaszságáról. A Hermész típusú férfi állandóan mozgásban van szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Kapcsolatait is ez jellemzi: gyorsan és könnyen létesít kapcsolatot és gyakran váltogatja partnereit. Izgalmas és szórakoztató partner, hiszen nyílt, barátságos, segítőkész és igazi nagydumás, de amilyen gyorsan meghódít egy nőt, olyan gyorsan el is tűnik az életéből. Szenvedélyes és kreatív szerető, mint az élet minden területén, itt is feszegeti a határokat, ezért szeret kifejezetten extrém dolgokat is kipróbálni. Ha partnere esetleg ódzkodik az ilyesmitől, pillanatokon belül ráveszi, hogy vágjon bele. Gyakran agglegény marad az ilyen típusú férfi, mert képtelen megállapodni. Ha mégis megházasodik, általában olyan nőt választ, aki önálló és megáll a saját a lábán, mert egy ilyen típusú nő könnyebben elfogadja, hogy Hermész párja ragaszkodik a szabadságához. Kifejezetten társaságkedvelő, így állandóan pezseg körülötte az élet, de barátságaiban kevésbé elkötelezett. Ha talál olyan munkát, ahol kielégítheti kíváncsiságát és állandóan mozgásban lehet, akkor kifejezetten sikeres lesz, de gyakran előfordul, hogy állhatatlansága miatt nem állja meg a helyét a munka világában.

Árész

A háború istene. Számára az élet egy harc, mindent véresen komolyan vesz, a játékosság fogalma ismeretlen számára. Távol áll tőle a racionalitás, emocionálisan és szenvedélyesen reagál minden őt ért hatásra, épp ezért kapcsolatai viharosak és hevesek. Csak a hasonlóan szenvedélyes nők képesek elviselni és élvezni a társaságát, és ő is ilyen partnerre vágyik. A szexualitás nagyon fontos számára, igazán kiváló szerető, de az érzékiségnek csak a fizikai aspektusait képes megélni és élvezni. Nem hárítja a házasságot, de nem is igazán tervezi, ezért sokszor meggondolatlanul teszi meg ezt a lépést. A házasság után szinte azonnal jön a gyerek és sok Árész férfi számára a családja jelenti az élete alapját és stabilitását. Gyakran előfordul azonban, hogy heves természete szerelmi kalandokba sodorja és félrelép. Jó csapatjátékos, sok barátja van, akikkel szívesen tölti az idejét. Képes teljesen belefeledkezni a munkájába, de heves természete és felelőtlensége miatt sokszor kerül konfliktusba és gyakran vág bele kockázatos vállalkozásokba.

Héphaisztosz

A kovácsmesterség és a tűz istene. Aki Héphaisztosz befolyása alatt áll, befelé forduló, mély érzésű férfi, aki nehezen létesít kapcsolatot a külvilággal. A nők fontos szerepet játszanak az életében, bár velük is nehezen teremt kapcsolatot. Fontos számára, hogy szép legyen egy nő, de még fontosabb, hogy intelligens és határozott legyen, ugyanis szereti átadni az irányítást partnerének, aki egyfajta közvetítő szerepet tölt be közte és a világ között. Ha megházasodik, felesége intéz mindent, ő az, aki a háttérből irányítja férje egész életét. Hajlamos a munkába temetkezni, ezért kevés időt tölt a párjával, így gyakran előfordul, hogy párja hűtlen lesz hozzá. A szex egyébként sem tölt be központi szerepet az életében. Kevés barátja van, de azokhoz nagyon mélyen kötődik. Munkáját teljes intenzitással és odaadással végzi, az elismerés azonban gyakran elmarad, mert nem tudja jól eladni magát. Sikere gyakran a feleségén múlik, aki szakmai előmenetelét is irányítja a háttérből.

Dionüszosz

A bor és a mámor istene. A Dionüszosz férfi távolról sem átlagos: imád szórakozni, dorbézolni, a nők elbűvölőnek tartják és körülrajongják. Barátként és szeretőként is fontosak számára a nők. Gyerekkorától kezdve szinte kizárólag lány barátai vannak, akikkel igazi, mély barátságokat alakít ki. Mélyről fakadó érzékisége nem hagyja hidegen a nőket, és ő is szívesen bocsátkozik kalandokba, gyakori, hogy párhuzamosan több nővel is kapcsolatot tart fenn. Utánozhatatlan szerető, partnerét olyan eksztatikus élményben részesíti, amilyet korábban még nem élt át. Mivel a pillanatnak él, a házasság és a hosszú távú kapcsolat távol áll tőle. Épp ezért ritkán házasodik az ilyen típusú férfi, de ha mégis megteszi, nem lesz monogám. Nem igazán csapatjátékos, a versenyszellem sem jellemző rá, így a munkájában távolról sem olyan sikeres, mint a nőknél.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz! 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top