Plasztikai sebész közelről

2009. 04. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A rövid beszélgetés alkalmával azonban teljesen érhetővé vált számomra, hogy miért nem ér rá újságírókkal dumálni. Ráadásul az volt a benyomásom, hogy nem igazán szereti „reklámozni” magát…

Elmondása alapján Dr. Rusz Zoltán végigjárta a klinikai sebészet összes régióját. Valaha olyan nagy klinikán mentett életeket, ahol akkor veseátültetéseket is végeztek, majd érsebészeti profillal is bővült akkor munkahelye. Róla tehát feltétlenül elmondhatjuk, hogy a rutin műtétnek számító vakbélműtéten át a sebészet legkényesebb területeit is ismeri.

Később mint már plasztikai sebész az emlő onkoplasztika rendkívül hálás, ám nagy szakértelmet és elkötelezettséget igényelő területén is munkálkodott. Olyan nőket is műtött, akiknek rosszindulatú daganat miatt el kellett távolítani a mellüket – ám még ott, az életmentő műtét befejezéseként elvégezte a mell helyreállítását is! Olyan eset is előfordult, hogy a mell hiányát hasi bőr-zsír részlet szabad átültetésével pótolta. Fantasztikusan hangzik ez – ám egy ilyen műtét gyakran 10-12 órát is igényel.

Jelenleg az Aesthetica Orvosi Központ kiváló teamjének egyik plasztikai sebésze és az esztétikai sebészetben is megtalálta magának a szépséget és kihívást: úgy végezni a munkáját, hogy páciensei lehetőleg soha sem csalódjanak – boldoggá tegye őket újonnan kapott külsejükkel. Hiszen nem csak annak fontos a külső, aki betegség, vagy baleset miatt szorul segítségre.

Kapcsolódó anyagok:

$$2885$$

$$2871$$

$$2870$$

$$2817$$

$$2886$$

$$2916$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top