Rihanna embert ölt

2011. 06. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az S and M című számmal annak erős szexuális utalásai voltak a bajok (az S and M kifejezés szadomazót jelent), a Man Down viszont ennél is nagyobb felháborodást keltett, mivel a szülők szerint a klip azt sugallja, hogy a nők elleni erőszakra megoldás az emberölés.

A klip elején annyit látunk, hogy Rihanna egy pisztollyal a kezében áll, majd megöl egy férfit. Ezután visszamegyünk az időben és megtudjuk, miért gyilkolt: a férfi előző éjszaka erőszakoskodott vele. A történet erősen életszagú, pláne, hogy Rihanna korábbi barátja bántalmazta őt, amiből per is lett kettejük között, a verés után készült fotók pedig bejárták az egész sajtót. A videó üzenete ennek fényében egyszerű: ne hagyd, hogy megfélemlítsenek, állj ki magadért, védd meg magad. Ám tény, hogy az énekesnő ezúttal talán túllőtt a célon.

A téma rendkívül fontos, ezért ha hozzányúlunk, azt kellő hozzáértéssel kell tenni. Azt sugallni, hogy az önbíráskodás egyik legdurvább módja, a másik életének kioltása megoldás lehet, cseppet sem okos húzás. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az énekesnőt millió tini tekinti bálványának. Tény, hogy kevésbé lett volna sokkoló, ám mégis etikusabb, ha az ölésre buzdítás helyett inkább olyan alternatívákat nyújtana a klip, melyek morálisan nem elítélendők. Például, hogy merjünk segítséget kérni, hiszen a családon vagy párkapcsolaton belüli erőszak ellen éppen azért olyan nehéz küzdeni, mivel nagyon sokan nem merik bevallani, soha nem derül ki, mi történt velük, milyen megaláztatásokat kellett elviselniük akár hosszú éveken át.

Bár a PTC gyakran valóban érthetetlenül maradi és elfogult, ezúttal mi is igazat adunk nekik. Bár a klip betiltása erős túlzásnak hangozhat, mégis érdemes lenne elgondolkodni rajta, de mi már egy cenzúrázott, ölés nélküli változattal is megelégednénk.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top