Sérv és egyéb dudorok

2009. 04. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A gyulladásos duzzanatok általában fájdalmasak, felettük a bőr piros színű. Az ilyen duzzanatok közelében rendszerint egy babszem nagyságú, vagy mogyorónyi csomó tapintható – a gyulladás miatt megnagyobbodott nyirokmirigyek csoportjai. A testén bárhol jelentkező duzzanatok nemcsak heveny gyulladásos eredetűek lehetnek, hanem pl. valamilyen szövetszaporodás eredményei.

A feltűnő és közismert helyeken található duzzanatokhoz tartoznak a különböző sérvek. A sérvek úgy keletkeznek, hogy a hasfal gyengébben fejlett részein átnyomakodva a hasban lévő szervek (általában a belek) a hashártyát és a bőrt maguk előtt tolva kitüremkednek rendes helyükről, a hasüregből. Ilyenkor a hasfalnak az a része, amelyen át kitüremkedett a sérv, gyűrűt alkot a kitolódott szerv körül.

Legtöbbször a gyűrű nem merev, és ahogy a sérv kibújt ezen a sérvkapunak nevezett részen, ugyanúgy vissza is húzódik. Ebben az esetben semmi különösebb zavar nincs. Kisebb-nagyobb gyakorlattal esetleg a szülők maguk is vissza tudják tolni a kitüremkedett sérvet. Azonban minden sérvet csak és kizárólag műtéti úton lehet gyógyítani.

Ha azonban a kibújt sérv nyaka köré záródott gyűrű nem engedi vissza a sérvbe szorult beleket, abból igazán nagy baj lehet. A gyermek ilyenkor erős fájdalmat érez, sír, aminek a következtében még jobban kinyomódik a sérv. Erre az állapotra mondják, hogy a sérv „kizáródott” – és azonnali orvosi segítségre van szükség.

A sérvek nagy része a lágyékhajlatban jelentkezik, más részük a köldök helyén boltosul elő. A lágyéksérvet is óvatosan kell kezelni, és ha az orvos úgy tanácsolja, meg kell műtetni.

A köldöksérvet lehet kötéssel is kezelni, ugyanis ez a sérvfajta nagyon fiatal korban nem veszélyes, mert nem szokott kizáródni.

Egyébként bármilyen duzzanatot – akár biztosan ütés, rovarcsípés miatt, akár látszólag „magától” keletkezett is, okvetlenül látnia kell orvosnak!

Kapcsolódó anyagok:

$$2627$$

$$2832$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top