Az édesanyja odamegy hozzá, megeteti, betakarja, vagy más módon próbálja megszüntetni a sírását. A kisbaba az édesanyának, a környezetnek a reagálásából veszi észre lassanként, hogy a sírása jelzés, hogy ilyen módon közölheti, ha rosszul érzi magát, ha hiányzik neki valami. Hónapok elteltével megfigyelhető, hogy már kifejezetten az „édesanyjának sír”, őt figyeli, és tőle várja a segítséget.

Egy hónapos kora körül kezd a csecsemő a síráson kívül másfajta hangokat is adni. Nemcsak kellemetlen érzéseit fejezi ki a hangjával, hanem azt is, ha megelégedett, jól érzi magát. A gőgicsélés első hangai néha inkább nyögdécseléshez hasonlítanak, vagy egészen halkan, leheletszerűen kiejtett magánhangzók.

A kisbaba még nem ura a hangképző szerveinek, de ahogy kezével, lábacskájával kalimpál, minden tesztrészét megpróbálja mozgatni, ennek során véletlenszerűen képezi az első hangokat is. Gyakran tapasztalhatjuk, ha három-négy hetes kicsihez beszélünk, hogy hang nélkül formázza a szájacskáját. Ajkait percekig nyitogatja, csücsöríti, míg végre „sikerül” egy-egy hangocskát kiejtenie. Persze ezek nem tudatos próbálkozások, mégis gyakorolja vele a hangképzést, s ahogy telnek a hetek, egyre többször, egyre tisztább hangokat ejt.

Három-négy hónapos korára kialakul a jól ismert, kedves gőgicsélés. Ekkor percekig egyfolytában, változatos hangokon, dallamosan énekelgetve, hosszan elnyújtva vagy sikongatva gőgicsélnek a csecsemők.

A felnőtt beszéde valószínűleg kezdettől fogva ösztönzi a hangadást. A babák általában akkor adják a legtöbb hangot, amikor beszélnek hozzájuk, például szopizás után, fürdés közben, az édesanya beszélgetéseinek szüneteiben.

Különösképpen ösztönzi, azonban a hangadás fejlődését amikor az édesanya felfigyel az első hangokra. Felfigyel és megörül neki, úgy érzi, a csecsemő neki válaszolt. Ő is örömmel válaszol a gyerek hangjára, még nagyobb figyelemmel beszél hozzá, és várja a választ. Ez kedvet csinál a csecsemőnek a mind gyakoribb hangadásra, és nem sokkal később már valóban „válaszol” is a baba a felnőttnek, vagyis ránéz, rámosolyog közben, szemmel láthatóan hozzá intézi gügyögését. Az édesanyák is úgy érzik, hogy pár hónapos gyermekükkel, már jól el tudnak „beszélgetni”. Igaz, a kicsi „válaszainak” még nincs jelentése, csak érzéseit fejezi ki: örömét, hogy anyja vele foglalkozik.

Az öt-hat hónapos baba kezdeményez is a hangjával. A szobába belépő édesanyjára vagy édesapjára vidáman rákiált „köszönti” őt. Ha a mamája a közelében tesz-vesz, a kicsi egy „g” vagy „ah” hanggal megszólítja, majd feszülten figyel, lesi a válaszát. Nagy az öröm, ha sikerül felhívni magára figyelmet, ha azt érezheti, hogy nemcsak sírásával, hanem vidám gagyogásával is képes hatni a szeretett felnőttekre.

Első lépés afelé, hogy majd beszéd útján tudjon érintkezni környezetével. Lényeges elem a gőgicsélésben a hangadás öröme, a hangokkal való játék élvezete is. Erre utal az a közismert tény, hogy a kisbabák nemcsak a felnőtthöz gőgicsélnek, hanem magukban is. „Beszélgetnek”, nézegetik a kezecskéiket, „beszélnek” a csörgőjükhöz, a takaró csücskéhez. Elalvás előtt sok csecsemő hosszú „monológokat” mond.

A hangadás tevékenységét élvezi-e elsősorban, vagy a hallott hangok tetszenek-e neki, nem tudjuk biztosan. De a hangadás élvezete később is megfigyelhető a kisgyermek utánzó kedvében, beszélő kedvében és a versek, mondókák szeretetében.

A gőgicsélésben szereplő hangok nincs közvetlen összefüggésben a beszédhangok megtanulásával. A baba, ahogy gyakorolja a hangképző szervek mozgatását, működtetését, mintegy végig próbálja az összes létrehozható hang képzését. A beszédtanulás korszakában viszont, amikor a felnőttektől hallott szavakat próbálja utánozni, nehezen, sok gyakorlás árán tud csak kiejteni olyan hangokat is, amelyek a gőgicsélésben véletlenül szerepelnek.

Eleinte nagyon sokféle hangból áll a gőgicsélés. Nemcsak a magyar nyelv hangjait fedezhetjük fel benne, hanem ennél sokkal többet, például mély torokhangokat, vagy a francia nyelvben gyakori nazálisokat, egyes afrikai nyelvekben szereplő különleges hangokat.

A különböző népek csecsemői hasonlóan gőgicsélnek, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek a környezetükben. Majd fokozatosan ebből a nagyon bőséges hangkészletből az anyanyelv hangjai maradnak meg, tehát azok a hangok, amelyeket a gyerek a körülötte élő felnőttek beszédében hall. A többi hang lassan eltűnik. Kiszűrődik.