Sminkkel a strandon

2008. 07. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Rögtön az elején le kell azonban szögezni, hogy nem egészséges vakolt arcbőrrel napozni, ki lehet bírni smink nélkül is a strandon és egy ápolt, tiszta bőr nem is szorul festékre. Ám ha mégis úgy dönt az ember lánya, hogy neki ez kell, lássuk, miből válogathat! A teljesen vízálló festésre csak ritkán van szükség, de ha mégis, kezdjük ezt is az alapozóval. Ám mivel ez viaszszerű, összefüggő réteget alkot a bőrön, csínján bánjunk vele, semmiképp ne napozzunk benne, mert pórusaink nem fognak levegőhöz jutni. Ha kenünk magunkra ilyet, akkor mindenképp fényvédőset. Porállagú kozmetikumokat- például pirosítót- felesleges használni ilyenkor, mert az első csobbanás lemossa, attól függetlenül, hogy a vízálló alapozón ez is tartósabb. Az alapozó helyett színezett nappali krémet is lehet alkalmazni, ezt finoman fel lehet itatni egy zsebkendővel izzadás esetén, nem feltűnő, mint az, amikor az alapozó folyik végig az arcon, és ebben még napozni is lehet. Szemhéjfestékből krémeset válasszunk, melyet ujjal is fel lehet vinni, nem kell félnünk attól sem, hogy a szemhéj ráncaiban összegyűlik, ha rendesen aláalapoztunk. Eztán jöhet a szempillafesték, melyről egy kozmetikus barátnőm mondta egyszer, hogy a legkomiszabb dolog a világon, ugyanis sok állítólagos vízálló sminklemosóval is csak küzdelmek árán lehet eltűntetni, ráadásul egy kiadós strandolás mellett ez sem marad fönt teljesen, darabosan lepereg a pillákról. A zsíros állagú rúzsok egész jól viselkednek a víz alatt, bár ezekből is dobtak már piacra víz- és csókálló fajtákat. Piros pont jár ezeknek a kozmetikumoknak azért, mert nem humbug a dolog és tényleg tartósabbak, nem oldja sem a tenger sós, sem az uszoda klóros vize- hozzá kell tenni, hogy csak rövidtávon -, de a szauna hője igen. A hagyományos sminkhez hasonlóan ettől is meg kell szabadítanunk bőrünket lefekvés előtt, speciálisan ezek eltávolítására készült lemosókkal. Ennek elmulasztása kellemetlen következményekkel járhat, egyrészt gyulladással, másrészt a szemkörüli érzékeny bőr időelőtti ráncosodásával. Tipp: nyáron eleve inkább halvány, pasztell árnyalatokat tanácsos használni, főleg a strandon jó, ha természetes a hatás.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top