Ki volt Szent Márton?
Márton 316-ban született Pannóniában, Sabariában, azaz a mai Szombathelyen, de Itáliában nevelkedett. Tizenöt évesen besorozták a római hadseregbe és már ezekben az években megmutatkozott bátorsága és vitézsége mellett jólelkűsége és részvéte a betegek és szegények iránt. A legenda szerint mikor télen Amiens város határában járt, annyira megsajnált egy reszkető koldust, hogy köpenyét kettészelte kardjával és felét odaadta a remegő nincstelennek. Ezután látomásában megjelent előtte Jézus, aki elárulta neki, hogy a koldus alakjába bújva igazából vele volt ilyen könyörületes.
Ennek az élménynek a hatására megkeresztelkedett, majd két év múlva otthagyta a hadsereget és ezután csak a keresztény hitnek élt. Kolostort alapított Galliában, majd a Tours-i papok és az ott élő lakosság megválasztotta püspökké. Erről is kering egy történet, miszerint Márton – mivel nem vágyott a figyelemre és a püspöki címre sosem –, elbújt a kinevezés elől. A nép viszont nem hagyta annyiban, bőszen keresgélni kezdték. Márton bebújt a libák közé az istállóba, akik elárulták gágogásukkal az újdonsült püspököt. Így végül Márton elfogadta a püspöki rangot a libák közbenjárásával.
Valahonnan innen indult el az a közhiedelem, miszerint „aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezni fog.” A hagyományok szerint ugyanis ezen a napon tálalják fel az előtte jól megtömött libákat először. Erre a napra mind a népi, mind a keresztény kultúrában jeles napként tekintettek, valamint a gazdaságban is határnapnak számított, hiszen az áprilisban megkezdett munkákat ezen a napon zárták le. Ekkor is terelték be a tavasztól a mezőkön legeltetett jószágokat az istállóba télire.
Mivel Szent Márton a pásztorok és egyéb mesterségek védőszentje, innen eredhet az a hagyomány, amire Vas megyében a mai napig emlékeznek. A pásztorok Márton napján bejárták a gazdák házait és köszöntőt mondtak hozzájuk, majd átnyújtottak egy ágat. Ezt az ágat a gazdák a disznóól tetejére tették, hogy az megóvja az állatokat a dögvésztől. Tavasszal, pedig ezzel az ággal terelték ki a kocákat a legelőre. Ezt nevezték Szent Márton vesszejének.
Márton naptól kezdődik a kisfarsang időszaka, ami Katalin napjáig tart, így egykor nagy lakomákat és bálokat rendeztek országszerte. Ilyenkor úgy tartották, minél többet esznek-isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukhoz. Jelentős még ez a nap az újborról, ekkor kóstolták meg először a friss nedűt. Manapság a számos hagyomány közül leginkább már csak a libaevésről szól ez a nap, számos étterem szokott például „libás hetet” tartani.
A közhiedelem az időjárás jóslatokra is kiterjedt, úgy tartották, ha Márton fehér lovon érkezik, enyhe tél elé nézünk, ha barnán, kemény tél várható. De az ide vágó mondás egészen pontosan úgy szól: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”.
Szent Márton az a „Szent”, aki nem haláláért, hanem életéért kapta ezt az elnevezést. 397-401 között halt meg valamikor – a pontos dátum nem ismert –, egy Tours-hoz közeli városkában, Candes-ban.
Temetése november 11-én volt, erre emlékezünk ezen a napon. Így a népi hagyomány úgy tartja, hogy a frissen készült sült libát 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor fogyasszuk el!
