Sziasztok!  

Járkálok nagyon sok topicon, hisz rengeteg érdekes téma, cikk, megannyi vélemény, millió jellem, érzelmek, kérdések, válaszok kavalkádja fogad. A minap, az egyik ilyen utamon, megígértem, topicot nyitok a társkeresésről, pontosabban arról, én hogy találtam rá a második férjemre.

Nagyon sok társtalan emberke van itt fenn, és körülöttem a világban is. Társtalan, nem magányos, hisz mint tudjuk, a kettő nem ugyan az.

Egy időben nagyon magam alatt voltam. Amolyan depis, „semmi sem érdekel” életet éltem. Munka, haza, otthon a háztartás, a gyermekeimet maximálisan imádó, de életunt nő voltam. Csömöröm volt mindentől. Úgy éreztem akkoriban, hogy tényleg be kéne mennem egy ilyen nyugi-gumis helyre, ott rács van az ablakon, és mint azt szegény Hofi mondta: „oda legalább a sok hülye nem jön be” –, kivonultam volna egy időre az életből.

Aztán rájöttem, ez a chat nem is olyan rossz dolog. Virtuális, névtelen stb. Egyébként, undorítónak tartottam, és bizonyos fokig ma is annak tartom. Gondoltam, ha már a chatig elmerészkedek, akkor gyorsan beregisztrálom magam vagy 4 ingyenes társkeresőbe, aztán ez alig 2 hónap alatt 1-re csökkent. Ha valakit egyébként érdekel a számomra megmaradt 1 neve, azt mailben megírom. Ez volt az a hely, ahol különválasztották a megismerni kívánt személy minden tulajdonságát, elvárását. Volt partnerkereső, házasságot akaró, szeretőt szeretnék emberke, szexre éhes aberrált, és egészséges szexet kereső társtalan. Rengeteg embert ismertem meg, de élőben talán ha 4-5 emberrel találkoztam. Akikből 2 akkora szégyen volt, hogy hihetetlen! Leírta magát 180cm-nek, dús fekete hajúnak, kiderült alacsonyabb nálam, és SZTK alapon intézte a felesége a parókát. Bár számomra nem annyira a külsőség számít, akkor is pofátlan dolognak tartottam, a hazugságát. Mellesleg nagyon szép leveleket kaptam tőle, azért is mentem bele a taliba.

A másik döbbenetes pasit, inkább le sem írom, mert mindenkit elijesztenék, de az igazság az, hogy az én tapasztalatom szerint, ezeknek a száma azért elenyésző, és a nők között is akad szép számmal, aki csak ,hülyítés miatt álnévvel vannak fenn. Persze, levelezni nagyon sok pasival leveleztem. Sokuk, túl tett Háry Jánoson, de én csíptem őket, így levélben, mindegy volt mit ír. Aztán egy nap, kaptam egy verset. Megköszöntem, és ennyi. Aztán 1 hónap múlva még egy vers, amit már nem álltam meg szó nélkül, ráadásul, a gép jelezte online az illető. Nos akkor beszélgessünk, gondoltam. Mindenbe belefogtunk. Volt ott mit szeretnék, te mit szeretnél, hogy szereted, én hogy szeretem, stb. Telefonszámcsere, és a hatodik napon azon kaptam magam, már valahogy máshogy süt a nap, mint a múlt héten. Ha 7 óra, akkor megszólal a telefon, és beszélgetés hegyek…

Eljött a nap, és találkoztunk. Leszálltam a buszról, dejavu érzés, mint ha tegnap engedtem volna el a kezét. Azóta évek teltek el. Nagyon nagy boldogságban, és harmóniában élünk. Mindenben különbözünk, csak abban nem, hogy ő engem, én őt akarom. A gyermekeim, a családom elfogadták, szeretik, és ez viszont is így van! Hát mindenki merjen! Ez a történet, fél év gyümölcse, csak hang, levelek, és semmi testi kontaktus, ami persze ma is ugyan olyan jó még, mint az első alkalommal!

Sok sikert mindenkinek: Kranczné Nagy Krisztina