Ismerősöm – ötven közeli elvált ember – mesélte, hogy idén egy csoportos nyaralásra fizetett be. Az úti cél nem is fontos, a választásánál az volt a döntő szempont, hogy hányan, és kik lesznek az útitársai. Végül Kárpátalja nyert, egy egy hetes autóbuszos kirándulás, sok szabadidővel: az odautazó csoport 80%-a nő, nagy részükben negyvenes asszonyok. Vagyis mindannyian potenciális feleségjelöltek.

Nyaralás közben valóban lehet társat találni, számtalan szerelem és házasság kezdődött valahol az ismeretlen távolban, amikor egy-két hétig együtt utazik néhány nő és férfi, látják egymást nap mint nap, megismerhetik egymást – ha akarják. Nagy előnye az ilyesfajta partnerkeresésnek, hogy személyesen lehet választani – vagyis nem levelek útján ismerik ki a felek a másikat –, és nem is egy röpke benyomás számít – mint amikor egy szórakozóhelyen viszonylag rövid idő, pár óra alatt kell eldöntenünk, akarunk-e valamit kezdeni az illetővel.

Előny, de egyben hátrány is, hogy nyaralás közben mindenki egy kicsit „megzakkan”. Ez nem rossz értelemben vett zakkanás – bár olyan is van –, egyszerűen arról van szó, hogy a napi rutinokat magunk mögött hagyva szabadabbnak, lazábbnak, merészebbnek érezzük magunkat.

Ebben az a jó, hogy könnyebben oldódunk fel, nyitunk más emberek felé – és persze ők is kedvesebbek és nyitottabbak irántunk. (Vannak persze férfi és női sárkányok, akik még egy üdülés közben is tüzet okádnak, de nem lehet minden tökéletes.) A rossz viszont az, hogy nem pontosan azt a képet mutatjuk egymásnak, amilyenek valójában vagyunk. Nem véletlen, hogy sok nyaralással kezdődő kapcsolat szinte azonnal véget ér, ha a pár visszazuhan a hétköznapok szürke világába, hiszen ekkor mutatják csak meg egymásnak, valójában kik is ők.

Szintén jó és rossz is egyben, hogy a nyaralás egy behatárolt ideig tart csak. Mert ha összejöttünk valakivel, ám a vége felé úgy érezzük, mégse szeretnénk folytatni a kapcsolatot, akkor egyszerűen gudbájt intünk a buszról leszállva, és eltűnünk örökre az illető szeme elől. Ám sajnos előfordulhat az is, hogy éppen velünk teszik ezt meg, s míg mi szeretnénk tovább építgetni a vonzónak tűnő kapcsolatocskát, a másik fél egyszerűen lelép. Ilyenkor pedig moroghatunk bőszen: már megint egy kalandra éhes nőcsábász hálójába kerültünk!

Elvégre nemcsak azok keresnek társat maguknak, akik életre szóló hűséges párjukat szeretnék megtalálni, hanem kalandvadászok is feltűnnek a színen, ők azok, akik számára egy hét egy nővel kellemes időtöltés, ám ennél többet nem akarnak.

Persze nem törvényszerű, hogy megtaláljuk a nagy őt egy nyaralás során. Ismerősöm immáron 3 éve utazik el valahová minden nyáron, csupán azért, hogy megismerkedhessen korban hozzá illő asszonyokkal. De nem keseredett el a kudarcoktól. Azt mondja, mindig vidámsággal teli egy-egy ilyen út, s ha szerelmet nem is talál, rengeteg élménnyel és baráttal gazdagodik. Móka, kacagás minden út – és a remény is ott lapul valahol egy bőrönd mélyén.

Az igazán rossz hír a nőket érinti: ezekre az utakra lényegesen több nő indul el, mint férfi. Így a férfiaknak van több választási lehetőségük, az asszonyok zöme kénytelen egymás társaságával beérni.