Piri néninek mindenkire van egy rossz szava, csak akkor akad torkán a szusz, amikor Kati néni kerül sorra. A nyugdíjas református lelkészasszony ötvenévnyi házasság után nemrégiben temette el férjét. Minta házasság volt…

– Sírig tartó szerelem? – kérdez vissza Kati néni. – Nem, a szerelem a síron túl is él! A Biblia is ír erről: „Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!”

– Az igazi szerelem soha nem múlik el. Csak azt tudják kevesen, hogyan lehet megőrizni a lángot. Szem kell hozzá, hogy észrevegyük, hol lakozik a szerelem. És kéz, hogy képesek legyünk megragadni. Ha pedig már a miénk, akkor akarat kell, nagyon sok erő és kitartás, hogy meg is őrizzük. Ma sokan azt hiszik, hogy a szerelem nem más, mint egy tündérmese, ami előbb-utóbb eléri az embert. Pedig a valóságban a szerelemért meg kell küzdeni minden nap. Isteni adomány ez az érzés, nem szabad eltékozolni, visszaélni vele. „A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok…” – így szól az Énekek Éneke, és én hiszek abban, hogy aki ezt komolyan veszi, az részesülhet az örök szerelem áldásából…

Mit is mondhatunk mindezek után? Hazánk, Európa és egyáltalán a nyugati kultúra arról „nevezetes”, hogy sok a válás, s az emberek inkább felhúzzák a nyúlcipőt, ha gond akad a házasságukban, semhogy igyekeznének helyrehozni azt. Mások ugyanezt a tényt úgy magyarázzák, hogy – lásd a sorozat első része –, egyszerűen az ember nem úgy van megalkotva, hogy egyetlen társa legyen csupán élete folyamán. Mégis akadnak, akik hűségesen kitartanak egymás mellett.

Talán nem is kell igazságot tenni, és nem jelenthetjük ki, hogy mi emberek ilyenek vagyunk, vagy olyanok… Vannak, akik személyiségük, neveltetésük, és nem utolsó sorban némi kis szerencséjük által rátalálnak arra a partnerre, akivel érdemes évtizedeket együtt tölteni. Feltehetően ők már gyerekkorukban megtanulják azt is, hogy a dolgokért meg kell küzdeni, dolgozni kell, vagyis egy jó házasság csak akkor jöhet létre és maradhat fenn, ha mindkét fél akarja ezt, és sokat is tesz érte.

Ha abban hiszünk, hogy egyszer csak betoppan az életünkbe a Nagy Ő, és onnantól kezdve eső helyett is rózsaszirmok hullanak az égből, akkor alaposan elszámítjuk magunkat, mert minden Ő-ről kiderül, hogy kicsit „selejtes”. Nincs is fehér lova. Nem is herceg. Vagy hiába csókolgatjuk, csak béka marad. És akkor indul az újabb keresés. Pedig akármennyire nagyszerű dolog is a szerelem, s gyönyörűséges érzés átélni újra és újra, semmi sem vetekedhet azzal a boldogsággal, hogy egyetlen ember szerelmében fürdünk egész életünk során. És egyetlen embert szeretünk. Ha kicsi is, zöld is, ráadásul brekeg – akkor is a miénk.

Kapcsolódó anyagok:

$$2360$$

$$2366$$