Szex és New York

2008. 05. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szerettük vagy utáltuk. Nagyjából ez a két véglet létezett a sorozat megítélése kapcsán. Feltehetően a filmmel sem lesz ez másként. Szeretjük, mert szexuális tabukat feszeget, mert a szingli nőket sikeres „agglegényekként” mutatja be, akik megállnak a maguk lábán, ott és akkor szexelnek, amikor akarnak, csak épp egy kicsit könnyebben tudják azonosítani érzelmeiket a teremtés koronáihoz képest. Utáljuk, mert a nők a valóságban nem egészen így működnek, vagy legalábbis nem ennyire koncentrált formában…

Hogy a film miről fog szólni?

Nem nehéz kitalálni. A négy new york-i szingli nyilván a kor előrehaladtával sem hagy fel a boldogságkereséssel, mely tevékenységet rendszerint szexuális kalandozásokkal palástolják. Bár kétségkívül nehéz lesz ugyanazt a kurtizán-hangulatot visszalopni a filmvászonra, hiszen Miranda és Charlotte már a sorozat végén férjhez mentek, az utolsó részekben pedig újra előkeült Mr. Big, Carrie nagy szerelme, akivel hat éven át gyötörték egymást.

A filmelőzeteseket látva feltűnt ugyan a főhősnő egy nagy fehér ruhában, fátyollal a fején, de valamivel később azt is láthattuk, hogyan veri szét gyönyörű menyasszonyi csokrát a szmokingba öltözött Mr. Big fején. Tehát, hogy jó szokásukhoz híven tovább folytatják-e a kissé mazohista macska-egér harcot, netán a 40-es éveik derekán lehorgonyoznak egymás mellett, arra már most érdemes lehet fogadásokat kötni.

A Szex és New York óta tudjuk, hogy minden igazi nőnek szüksége van egy homokos barátra, meg azt is, hogy a józan ész feletti uralmat időnként a cipős szekrény veszi át, s eszerint Manolo Blanic-ból sosem lehet elég. A sorozat adott némi bátorságot ahhoz, hogy szabadabban beszéljünk hétköznapi perverzióinkról, szexuális problémákról, technikáról, teljesítményről, méretről, no, meg arról, hogy a „csikló nem bűvös kocka”. A négy new york-i szingli most újra elkalauzol minket egy olyan világba, ahol a szerelmet olykor orális szexnek álcázzák – vagy épp fordítva –, ahol a nagy visszatérések s az apróbb csalódások Cosmopolitan-koktél és irónia ízűek. Nyilván Samantha még mindig gátlástalan a szexben, Carrie továbbra is derűs neurotikus, Charlotte javíthatatlan romantikus, Miranda pedig racionálisabb, mint egy közgáz prof. Egy csipetnyi feminizmussal vagy épp illúzióval fűszerezve újra megnézhetjük mi a helyzet a semmiből előbukkanó – „vadonatúj” vagy épp újrakezdeni vágyó – pasikkal, a hűtlenséggel, s az ösztönös fizikai vonzalmakkal.

Tehát visszatérnek, hogy újra mindent kidumáljanak a szexről. Lehet, hogy ismét megpróbálják majd bebizonyítani nekünk, hogy minden férfi defektes, de ha erről sikerül meggyőzniük bennünket, valószínűleg mi sem vagyunk különbek.  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top