Színek csodája - a kék

2009. 06. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az égbolt és a tenger színe, a megfoghatatlanság és a végtelen szimbóluma. Az égi istenségekre utalva a mennyei hatalom kifejezője, ilyen szempontból a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte. Világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal. A keresztény szimbolikában az angyalokat és Szűz Máriát jelképezi. Ezenkívül a remény, a hűség, a bizalom és az igazság szimbóluma.

A színpszichológia a színek ránk gyakorolt hatásával foglalkozik, valamint azzal, hogy milyen személyiségre utal kedvenc színünk. Eszerint a kék színt preferálók gondoskodó, segítőkész, ám sokszor aggódó emberek, akiknek gyakran elkalandoznak a gondolataik, nagyon tisztelik az őszinteséget, olykor magukba forduló, önmarcangoló természetűek.

A színpszichológusok megállapították, hogy a színek nem csak a lelkünkre, de testünkre is hatással vannak, bizonyos színek megnyugtatnak, míg mások tűzbe hoznak minket, egyeseket személyiségünkből fakadóan imádunk, másokat viszont ki nem állhatunk. Semmivel sem lehet a hangulatot annyira erősen befolyásolni, mint a színekkel.

A kék színt, mely köztudottan nyugtató hatással van az emberekre, például a nappali színének lehet ajánlani, hiszen tiszta, friss és elegáns szín, megnyugtató, ugyanakkor inspiráló. A vízzel való társítás miatt alkalmas fürdőszoba dekorációhoz, saját árnyalataival remekül variálható, szinte a végtelenségig.

Mivel a kék szín csökkenti a stresszt, ajánlott a fogyókúrázóknak is. Egy kísérlet szerint azok az emberek, akik kék fényű villanykörtét tettek a hűtőbe több kilótól szabadultak meg, mint azok, akik maradtak a hagyományos fehér világításnál. Állítólag elég csak rövid ideig valami kék dolgot nézni, a pulzus máris lassulni kezd, és csökken a testhőmérséklet is.

Alvászavarral küszködőknek érdemes valamilyen kék holmit beszerezni a hálószobába, lehet ez például az ágynemű, máris jobban fognak tudni aludni. Jó hatással van a migrénnel, magas vérnyomással küszködőkre is, megóv az idegességtől.

Brit tudósok kutatásaikkal igazolták, hogy a kék szín mindkét nem tagjait boldogabbá teszi. A férfiaknál a kék és a zöld váltotta ki a boldogság érzetet, míg a nőknél a lila, a kék és a narancssárga. A tudósok úgy találták, hogy a kék és a vörös erősíti a bizalmat a férfiaknál, míg a kék és a lila ugyanezt teszi a nőknél. Az élénk színekről általánosságban is azt állapították meg, hogy több téren is jótékony hatással vannak az emberekre.

Ha tehát idegesek, feszültek vagyunk elég csak valami kéket – lehetőleg égszínkéket – nézegetnünk néhány percig és máris sokkal nyugodtabbak leszünk.

Kapcsolódó anyagok:

$$2240$$

$$2233$$

$$2206$$

$$2301$$

$$3739$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top