„Csáky egy ideig úgy gondolta, hogy a tájélmény könnyen reprodukálható egy városi műteremben is, de rá kellett jönnie, bizonyos alkotói fázisokat, bizonyos élmény-aktusokat ugyan meg lehet kerülni, csak nem érdemes. Belátta, a petrarcai utat ő sem odázhatja el. (A nagy reneszánsz költő mászott fel először egy magas hegyoromra a természeti szépség minél hitelesebb megragadásáért.) A fotó, az alapos grafikai előtanulmányok, az emlékezetbe égetett képek sem pótolták a táj közvetlenségét, ezért a képeit a helyszínen, magában a „témában” kezdte el megfesteni. De még Petrarcánál is nagyobb utat tett meg maga a tájképfestészet a reneszánsztól, a naturalista holland mestereken át, a romantikusokon és az impresszionistákon keresztül, a huszadik századi tájképfestészeti kísérletekig.

Hogy aztán Csáky, egymástól jól elkülönülő, de természetszerűleg összefüggő, a táj különböző hangsúlyaira fókuszáló sorozataival kapcsolódjon ehhez a hagyományhoz. Csáky művészetének konstansa a természetábrázolás, de életművében más témák is megjelennek, és ilyenkor elsősorban a grafikákra gondolunk. Rajzai időnként ember alakokat (önarcképek), városképeket (veduta), épületrészleteket ábrázolnak.” – írja  Hemrik László.

Fotó: Váczy András