Terhes férfi!

2008. 03. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bár Thomas Beatie talán tényleg terhes, azt is hozzá kell tennünk, hogy Thomas-t születésekor Tracy LaGondino-nak nevezték el a szülei, tekintve, hogy lánynak született. Beatie 10 évvel ezelőtt döntött nemének cseréje mellett, de oly módon, hogy női szaporító szerveit nem távolítatta el. Csupán melleitől szabadult meg. Most, pedig feleségével, Nancyvel várják kislányukat, akit azért ő hord ki, mert felesége erre képtelen.

Akkor most lehet egy jó nagy levegőt venni, felkaparni az állakat a padlóról, és fejeket csóválni kedves hölgyeim. Hisz, ha elhisszük – a kép elég meggyőző –, ha nem, hogy az úr terhes, ez valahol felháborít engem, mint nőt. Hiába vagyok az egyenjogúság híve, hiába nem zavar, ha két egynemű ember szereti egymást, ez már akkor is zavarba ejt. Mert míg az 1994-es Junioron – terhes Arnold Schwarzenegger –, én is jókat mosolyogtam és aranyosnak találtam, addig a valós életbeli változata már határozottan zavaró érzés. Még akkor is, ha a leendő kispap, aki az anyuka, eredetileg nő volt.

Szóval a történet igazán kacifántos, és zavarba ejtő, de az érzelmi oldal mellett ott van még az orvosi is. A megkérdezett orvosok úgy vélekednek, hogy elméletben a terhesség lehetséges egy ilyen esetben, de kérdéses, hogy a 10 éven át tartó tesztoszteron (férfi hormon) kezelés, vajon milyen hatással volt a méhre, petékre és petefészkekre. Tehát, ha Beatie most tényleg a 6. hónapban van, akkor születendő kislánya milyen defektusokkal jön majd esetleg a világra?

Persze mindig csak az a normális, amit a legtöbben annak tartanak, de azért nem szeretnék egy olyan világot, ahol jogilag az apa és az anya egyazon személy, mivel tényleg az apa szüli a gyereket. Hisz egy megkérdezett családügyi jogász, Denise Lester, szerint pont ez lesz a helyzet. Persze elviccelődhetünk, hogy ez lehetne a megoldás a karrierista nők számára, de vajon hány nő lenne, aki tényleg így szeretne gyermeket a „férjétől”?

De tény az is, hogy függetlenül attól, hogy férfiak, vagy nők vagyunk, alapvetően ugyanolyan ösztönök hajtanak a gyermekáldás felé.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top