A fejlett országokban a bőség adta választékot a gyerekek is jól ismerik. A tévéből hamar megtanulják, hogy finom és izgalmas kész ételeket lehet kapni. A mama főzeléke pedig nem biztos, hogy ezek közé tartozik. Egy válogatós gyerek elutasítja, amit szülei a tányérjára tesznek, de az élete ettől még nem kerül veszélybe, éhen még nem halt egyetlen – az evéssel hadilábon álló – kisgyerek sem. 

Miért gyötrődnek mégis annyit a szülők, ha ez nem okoz komoly bajt? Egyrészt aggódnak, hogy a gyerek étrendjéből kimarad valamely fontos tápanyag, másrészt nevelési elveikből sem szívesen engednek. Ha a válogatását nem betegség okozza, nyugodtak lehetünk afelől, hogy nem alakul ki semmiféle hiány az alapvető ételekből. Az ennivaló viszont sokba kerül, az elpocsékolt idő és energia okkal bosszantó, amikor csemeténk félretolja a tányért. Nem beszélve a „kibicekről” – mint például a nagymamák –, akik tanácsaikkal tovább ingerlik a szülőket.

Ha gyerekünk azt szereti, amit mi, akkor rendes, jó gyerek, ha meg az ellenkezőjét, akkor válogatós szörnyeteg? Mit tegyünk, hogy visszahozzuk a családi ebédek békés nyugalmát?

♦ Engedjük, hogy gyerekünk választhasson, a magas tápértékű ételekből! Ne ragaszkodjunk körmünk szakadtáig, a tekintélyünk megőrzése érdekében, hogy csak azt egy meg, amit elé rakunk! ♦ Kevesebbet tálaljunk, a túl sok étel elriaszthatja a gyereket az evéstől. Inkább kapjon repetát. Bánjunk vele úgy, mint egy étteremben ülő felnőttel! ♦ Ne sürgessük! Nem baj, ha a többiek hamarabb végeztek az egyik fogással. A nyaggatás nem hozza meg az étvágyat, sőt. ♦ Gyakran csupán fáradtság okozza, hogy turkál a tányérban. Próbáljuk meg e szerint időzíteni az étkezését! Legyen az evés körül is rendszeresség!

♦ Ne szoktassuk le erőszakkal a kézzel evésről, két-három évesen gyakrabban használja még a kezét, mint az evőeszközt, de mire közösségbe kerül, meg fogja tanulni a felnőttek „módszerét”. ♦ Engedjünk a hóbortjainak! Ha a szalámira lekvárt kér, tegyünk úgy, mintha ez természetes volna, ne vegyük észre a különcködését! Ne fájjon a fejünk a sorrend miatt sem. Ha a desszerttel kezdi az ebédet, és utána eszi a levest, ne ellenkezzünk. Így nyugodtan ehetünk mi is, és több tapasztalt szülő elmondása alapján a kis hóbortos hamarosan visszatér majd a rendes kerékvágásba. ♦ Vonjuk be kicsinyünket a főzésbe! Három éves korától már tud segíteni az apróbb feladatokban. Darabolhat, teríthet, kavargathat. Így nagyobb kedvel lát neki az evésnek. ♦ Ne adjunk olyan ételt, amiről tudjuk, hogy nem szereti. Ha ilyen étel kerül az asztalra, készítsünk neki valami gyorsat, egyszerűt helyette. Lehet, hogy később magától fogja megkóstolni a „nemszeretem” ennivalót. ♦ Ha valamiből kevesebb van, és más is szeretne még enni, csak annyit kapjon, amennyi megilleti! Ezek apróságok általában, mint sütin a hab, vagy nokedli a levesben, de főleg testvérek között vitát szülhet. ♦ Ne vesztegessük meg! Az evésért cserébe kínált nasi hosszútávon nem sikeres. Eleinte hatásos, de hamarosan emelni akarja a „tarifát” és az evés maga, éppen olyan keserves marad. ♦ Felejtsük el, hogy „csak egy kanállal...”  Ne nyomluk le a torkán az ételt, amit megkóstolni sincs kedve! Minél jobban erőltetjük, annál keservesebben utasítja el. Emlékezzünk gyerekkorunk kelkáposztájára... Sokan emiatt nem tudnak ránézni felnőttként sem. ♦ Könnyítsük meg a magunk életét! Szoktassuk a kicsit könnyen, gyorsan elkészíthető ételekhez, amit bárhol szívesen megeszik, ha nincs ínyére az étel. ♦ Ne nézzük, hogy más gyerekek mennyit, mikor, hogyan esznek! Ezen a téren sincs két hasonló gyerkőc.

♦ Törődjünk bele, nem érdemes cirkusz csinálni az evés körül. Ne izgassuk magunkat, attól nem lesz jó evő a csemeténk. És ami a legfontosabb: az étkezés várva várt együttlét legyen az egész család számára! Ha nem vitatkozással, veszekedéssel telik, akkor egy idő után mindenkinek kellemes időtöltés lesz. Jó étvágyat!

Hamarosan a torkos gyerekekről olvashattok!

Kapcsolódó anyagok:

$$1066$$