Nyakláncok, szakadt karkötők, pár nélküli fülbevalók kerültek elő a kincsesládából, csak az nem, amit keresett. „Rendet kéne rakni egyszer” – dohogott magában, majd egy gyors mozdulattal az ágyra borította a ládika tartalmát. Az agya még nem tudta miért, de a szíve már hevesen dobogott, amikor megpillantotta a vékony aranygyűrűt, rajta egy szívecske, balsarkában egy aprócska kő. Egész lénye mosollyá változott, minden sejtjét átjárta a semmihez sem hasonlítható, édes-bús érzés, az első szerelem emléke. „Attila” – suttogta maga elé, miközben ujjára húzta a gyűrűt.

 Mióta az eszét tudta mindig szerelmes volt. Óvodásként mesebeli királyfikba, kisiskolásként regényhősökbe, filmszínészekbe, énekesekbe és várta, egyre várta hogy jöjjön végre az igaz- szerelem. Aggódott, mi van, ha nem jön, vagy ha nem veszi észre, hogy itt az igazi. Voltak fiúk, járt diszkóba, moziba, volt kézfogás és túl volt az első csókon, csak a varázslatot nem érezte, amit olyan sokszor elképzelt. Mígnem egy esős délután, nem sokkal a tizenötödik szülinapja után, végre rátalált a szerelem.

Csupa meglepetés, izgalom és rácsodálkozás! A fiú nem hasonlított a mesebeli királyfira, nem érzett villámcsapást, amikor először egymásra néztek, nem is emlékezett az első találkozásra. Egy ideje már ugyanabba a társaságba jártak, nem tudni mikor és hogyan ragadta el őket a szerelem. Minden más volt, mint addig, és más, mint amilyennek elképzelte.

Szikrázott a levegő, amikor egymásra néztek, izzott a kezük, amikor összekulcsolódott. Miután elváltak még sokáig érezte ujjaival a fiúéit. Első csókjuk Az Első Csók volt, csupa nagybetűvel, soha előtte nem érzett ilyet.

„Milyen ügyetlen voltam! – simítja meg ajkait a nő, és szinte érzi azt izgatott bátortalanságot, ami akkor fogta el. Majd a tökéletesség érzését, mert akkor ott, azon a májusi estén biztosan tudta, hogy íme itt van az első, az igazi. Nézi, forgatja a gyűrűt, s lassan megelevenedik a szerelem. A titkok, a nevetések, a simogatások.   Érzi, ahogy először támad fel testében a vágy, érzi a mágiát, ami a fiú karjaiba vonzza, az elementáris erőt, hogy összeolvadjanak, érzi a végtelenséget, érzi és tudja, hogy testük és lelkük örökre összeforrt, és ezt soha, senki nem teheti meg nem történtté. Mindent együtt fedeztek fel, egymástól tanulták meg: a bizalmat, gyengédséget, gondoskodást, az önzetlenséget, őszinteséget. Együtt járták ki a szerelem, a szeretkezés iskoláját, együtt nyitották ki a boldogság kapuját…

A ház előtt türelmetlenül felberreg az autó, sietnie kell, férje már várja. Visszadobálja a dobozba a kincseit, felkapja a kabátját, s már záródik is mögötte az ajtó. A vacsora alatt férje le sem veszi róla a szemét, az utolsó pohár bornál megfogja a kezét: „Tudod, hogy egész este úgy csillog a szemed, mint egy kamaszlánynak? Éppolyan gyönyörű vagy, mint húszévesen, amikor beléd szerettem.”

 A nő nem válaszol, csak mosolyog. Szemében ott ragyog szerelem, a mostani és az az első igazi is. Szívében-lelkében érzi az ünnepet, a végtelen szerelem ünnepét.