Vivát Benyovszky!

2008. 09. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A téma aktualizálása és megkomponálása –  nemzetközi táncelemek felhasználásával – kiemelkedő vállalkozás  színháztörténetünkben, s mint ilyen,  a látott formában és szereplőkkel megismételhetetlen.

A főhős, Benyovszky Móric mindmáig az egyik legnagyobb magyar hajózónak számít, földrajzi megfigyelései, híres szabadság-dekrétuma és madagaszkári ténykedései alapján nem véletlenül lelkesednek érte politikusok, írók, művészek és értéktisztelő emberek évszázadok óta.  Nemzedékek számára ő az egyik legismertebb XVIII. századi, Magyarországról származó híresség. Az 1790-ben először megjelent londoni életírás óta számos könyv, szépirodalmi és ismeretterjesztő alkotás, vers, színdarab, film született Benyovszkyról. Táncjáték azonban aligha. Ezért is számít különlegesnek a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Kht. vállalkozása, Szarka Tamás, valamint a Ghymes együttes ötlete és alkotása, továbbá Zsuráfszky Zoltán mesteri koreográfusi munkája eredményeként.

Az egykori Benyovszky-település, Luoisbourg közelében áll a magyar emlékmû 2003. februárjától  

Kiemelkedő előadásukért a Benyovszky Móric emlékének ápolására alakult nemzetközi Magyar-Madagaszkári Társaság és a Benyovszky család képviselői köszönetük jeléül az alkotóknak átadták a „Protocolle du Regiment des Volontaire de Benyovszky crée en 1772” című kiadványt, azaz Benyovszky Móric eredeti forrásból származó Madagaszkári naplóját.

 

A British Libraryban őrzött, legfontosabb, eredeti Benyovszky-dokumentumok másolatát a Társaság kezdeményezésére az Országos Széchényi Könyvtár adta ki, s elnyerte a Frankfurti Könyv Világkiállítás elismerését,  2005-ben pedig az év legszebb magyar könyve lett.

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top