"A forgalom lelassult, én pedig észrevettem egy rendőrautót, amint az út széléről integet. A szívem nagyot ugrott. Lehet, hogy nyolc év megpróbáltatásainak végre vége? [. ..] Hallottam az éles lélegzetvételt, mellettem Wolfgang Priklopil is meglátta a rendőrt, és olyan erősen kezdte markolni a kormányt, hogy a keze egészen belefehéredett. Máskülönben teljesen nyugodtnak látszott, mikor leállította a motort és lehúzta az ablakot."
"Vezetői engedélyt és forgalmit legyen szíves!" A rendőr arca meglepően fiatal volt a sapka alatt, hangja kemény, de barátságos. Ahogy a tekintete rám siklott, egy szót láttam lebegni a levegőben, mint egy nagy buborék: SEGÍTSÉG! Láttam rajta, könnyű lenne meggyőzni, ő pedig azonnal reagálna a kérésemre. Próbáltam villogtatni és forgatni a szemeim, mintha valami különleges hatalommal rendelkeznének, de a rendőrt nyilvánvalóan nem hatotta meg egy vézna kamasz az anyósülésen. És ha csak kiugranék a kocsiból és futni kezdenék? De mit mondhatnék? És mi lenne, ha a rendőr elfordulna tőlem? Priklopil egyszerűen bocsánatot kér az unokahúga miatt - és én el sem akarom képzelni, mi vár rám majd később.
"Köszönöm! Biztonságos utat!" A rendőr egy pillanatra elmosolyodott, és visszaadta a dokumentumokat az ablakon keresztül. Fogalma sem volt róla, hogy megállított egy kocsit, melyben egy közel nyolc éve elrabolt lány ül. Egy szavamba került volna, de én inkább lapultam a helyemen és becsuktam a szemem, mire az emberrabló beindította a motort. Ezzel valószínűleg elszalasztottam az egyetlen lehetőséget, ami megmenthetett volna egy paranoid pszichopatától, aki éheztetett, félmeztelenül tartott és olyan vadul vert, hogy a testem állandóan horzsolásokkal volt teli."
3096 nap címmel megjelent Natascha Kampusch könyve, melyben fogvatartásának 8 évét meséli el, minden részletre kiterjedően. A könyvből eredeti részleteket közöl a DailyMail, így sok mindent megtudhatunk már most. Natascha rettegett fogvatartójától, aki bármennyiszer utcára léptek, megfenyegette, ha valakinek szól vagy akár csak jelez, mindkettőjüket megöli. Ez az állapot azonban még mindig jobb volt annál, amit az első öt évben kellett kibírnia, vagyis hogy nem tehette ki a lábát a házból egy percre sem. Priklopil először 15 évesen vitte kirándulni egy erdőbe, ahol egy kihalt tisztáson táboroztak le egy tó mellett, melyben nagyokat lehetett úszni. Az ilyen napokon a lány végre újra élt, amiért végtelenül hálás volt fogvatartójának, és még a mai napig is az. A könyv tanúsága szerint ezek az apró gesztusok kellettek, hogy elhiggye, van még jóság a földön.
Ez persze egy normális életet élő embernek elképzelhetetlen, de a lány számára életmentő volt, olyannyira, hogy egy idő után szeretni kezdte elrablóját. 10 évesen került a karmai közé, Priklopil pedig az első perctől kezdve azzal foglalatoskodott, hogy emlékei kiirtásával teljesen leépítse a lány személyiségét. Natascha már akkor is érezte, hogy ez az ember nem épelméjű, tudta, hogy vigyáznia kell vele, hogy ne dühítse fel. Az első estén a kislány annyira magányosnak érezte magát, hogy megkérte, olvasson neki mesét, majd adjon jóéjt puszit. Ez kicsit enyhített bezártságtól való félemén. A férfi először a szüleit törölte ki az agyából azzal a hazugsággal, hogy megtagadták a váltságdíj kifizetését, nem szeretik már. A lány szép lassan elfelejtette őket, és kellett valaki, akit szerethet, és ha szüksége van rá, megölelhet. Mivel senki mással nem érintkezhetett, így végül Priklopil iránt kezdett gyengéd érzelmeket táplálni (Stockholm-szindróma). Körülbelül másfél év kellett, hogy végleg elveszítse önmagát. Ekkor elrablója felszólította, válasszon magának új nevet, mert Natascha végleg eltűnt, nem létezik többé. A lány a Bibiane nevet választotta. A férfi ezután leborotváltatta a haját, majd félmeztelenre vetkőztette és rabszolgaként kezelte. A cellájába bevezetett egy hangszórót, mely egész nap azt skandálta: "Engedelmeskedj!"
Ennek köszönhetően a lány depressziós lett, szorongása pedig fogvatartóját is megrémítette. Ilyenkor gyakran felvitte a pincéből a saját hálószobájába, az ágyhoz bilincselte, majd mesélni kezdett neki egy életről, melyet együtt élnek majd le, és melyben a lány a felügyelete nélkül mehet bárhova, mert megbízik benne. Ez a törődés Nataschát is megnyugtatta egy időre.
A szörnyű kínok ellenére, melyeket át kellett élnie (volt, hogy akár heti 200 alkalommal is megverte a férfi), a fiatal lány igyekszik könyvében maximálisan objektív lenni. A férfi iránt táplált pozitív érzéseiről éppúgy ír, ahogyan a negatívakról. Ezzel együtt az élménybeszámoló meglehetősen izgalmasnak és egyszersmind megrendítőnek is ígérkezik.
